Elektromos iskolabuszok beszerzését tervezi a Hargita megyei önkormányzat, hozzá csatlakozik más települések mellett Gyergyószentmiklós önkormányzata is. A képviselő-testület hétfőn adta a támogatását a projekthez.
Kovászna megye néptánc-kedvelő közönsége Hazától hazáig címmel egy különleges előadást tekinthet meg a héten a helyi hivatásos táncosok előadásában. A Háromszék Táncegyüttes vendég koreográfusok közreműködésével olyat tett, amit eddig még soha: az erdélyi tájakat maga mögött hagyva a történelmi Magyarország különböző régióinak táncaival ismerteti meg a nézőket.
Az Országos Lakosság-nyilvántartási Igazgatóság pénteken hozott döntése értelmében a személyi igazolványok kibocsátása csak kérelem benyújtásától számított 30 nap után lehetséges.
Jelen állás szerint keddtől újraindul az oktatási tevékenység, a hét hátralévő része pedig jó eséllyel a diákok lezárásáról fog szólni. Nagyjából mindenre megvan a terv, kivéve a pótlásra. Erről még bőven lesz szó a következő időszakban.
A közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó pedagógusok és a kisegítő tanszemélyzet bére bruttó 1.300 lejjel nő, a kisegítő személyzet fizetése bruttó 400 lejjel növekszik június 1-jétől – erről sürgősségi kormányrendeletben döntött a kormány.
Koncertek, gyermekprogramok, előadások, kézművesvásár szerepel a XXVI. Marosvásárhelyi Napok programjában. Az eseményt eléggé szűkszavúan ismertették a szervezők hétfőn.
Az elmúlt hétvégén szervezték meg Bukarestben a 2022–2023-as fallabda-szezon utolsó országos állomását, az Aerosquash Kupát.
Mobilizációs gyakorlat zajlik június 12–16. között Hargita és Kovászna megyében, előbbiben nagyságrendileg háromezer tartalékost hívnak be. A kiválasztottak beöltöznek és egyetlen napig gyakorlatoznak. Ismert a kiválasztás elve is.
A sztrájk felfüggesztéséről döntött hétfőn a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség.
Két éve lejárt szavatosságú élelmiszer árusításáért is bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal az elmúlt napokban végzett ellenőrzései nyomán. S ez még nem minden. Fotókon mutatjuk.
Az utóbbi 12 hónapban a Genius ügyfelek száma 70%-al nőtt, meghaladva az 500.000-et.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Az eMAG, Tazz, Fashion Days és Freshful aktív Genius-ügyfelei négyszer többet spórolnak meg, mint azok, akik a négy alkalmazás ajánlatait használják fel.
Jelenleg a tetőzet, illetve az épület belső részeinek felújítása zajlik a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpontban. A nyári időszakban gyorsítani fognak a munkatempón, hiszen év végén lejár a megpályázott összeg felhasználásának határideje.
Az elmúlt napokban egyebek mellett két éve lejárt szavatosságú élelmiszer árusításáért bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
Közvetlen uniós pályázati lehetőségekről tájékoztatták a háromszéki vállalkozókat Sepsiszentgyörgyön, június 10-én. Az RMDSZ által szervezett Startoljunk rá! rendezvénysorozat Kovászna megyei állomásán közel 50 vállalkozó vett részt.
Szakmai találkozót tartottak baróti vállalkozók és a turizmusban érdekeltek számára. Kiderült, hogy Erdővidéket, mint ökoturisztikai desztinációt érdemes feltenni az idegenforgalmi térképre.
Szakmai találkozót tartott baróti vállalkozók és a turizmusban érdekeltek számára a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, közösen a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszterrel. Kiderült, hogy Erdővidéket, mint ökoturisztikai desztinációt érdemes feltenni az idegenforgalmi térképre.
Háztartásokból, udvarokból, pincékből és mélygarázsokból kellett kiszivattyúzni a vizet vasárnap este Szeben megyében.