Csaba testvér: minden generáció tudjon egymás mellé ülni!

Annál nagyobb ajándékot nem kívánt a szentegyházasfalvi időseknek Böjte Csaba ferences szerzetes, mint hogy szeretetben, békességben tudjon egymás mellé ülni négy-öt nemzedék. Vasárnap előbb a Szent András-plébániatemplomban, majd a Gábor Áron Művelődési Házban ünnepelték a település harmadik generációját.

Molnár Melinda

2014. február 09., 17:372014. február 09., 17:37

2014. március 06., 14:472014. március 06., 14:47

Az idősekről, a betegekről és a családokról emlékeztek meg a szentmisén, majd kiszolgáltatták a betegek kenetét a plébániatemplomban. Szépkorú hozzátartozóikat virággal is megajándékozták a szertartás után a gyermekek, unokák, dédunokák.

A betegek világnapjához közeledve nyolcadik alkalommal szólt az ünnep szervezői nevében meghívottjaikhoz György László kultúrigazgató, majd Rusz Sándor polgármester üdvözölte Böjte Csaba atyát. Kiemelte: a dévai Szent Ferenc Alapítvány húsz év alatt 5000 gyermeket nevelt fel és juttatott szakmához, álláshoz, jelenleg pedig több mint 2300-an élnek gyermekvédelmi hálózatukban.
A polgármester kifejezte: kiváltság, hogy foghatják apáik, nagy- és dédnagyapáik kezét, és szeretett időseiket együtt köszönthetik. Hálát mondanak értük, hiszen ahol az együttérzés fűzi össze a családokat, a gyermekek is sikeresebbek. Erőt, hitet, bátorságot meríthetünk példájukból. Az öregkorhoz méltó életet kívánt számunkra.

Szentegyházasfalvi hagyomány, hogy kiemelten köszöntik ezen a napon a legidősebb lakosokat: ezúttal az 1918-ban született Ferencz Gábornak és az 1919-ben született Márton Lucának juttatják el az emléklapot és a virágcsokrot. Idén ünneplik aranylakodalmukat: Tankó István és Ferencz Ilona; Sebestyén Péter és Konrád Julianna; György András és Márton Julianna, illetve Kádár Levente és Máthé Anna, akik bár nem helyi születésűek, életük javát a településért dolgozva élték le. Az ötvenéves házassági évfordulósokat vastapssal köszöntötte a nagyszámú közösség is. 

Az ünneplés meghívottjaként Böjte Csaba Jézus példája nyomán arra biztatta a hallgatóságot: legyenek erősek, vigasztalás ott és azok számára, ahová, akik körébe Isten állította őket. Életpéldáiból kihallatszott: nem a kor, a cselekedetek határozzák meg az élet minőségét. Az idős családtagok az élet bölcsességét hordozzák. A diófát ültető nagyapa, a dédunokát iskolába kísérő dédnagyapa, avagy Szent Anna, a családját Egyiptomból hazaváró nagymama példáját emelte ki Csaba testvér. Végezetül karácsonyi élményét osztotta meg: egykori neveltjük ma családjával szászvárosi otthonukat vezeti. Velük ünnepelt a 96 éves Antal atya és Csaba testvér az édesanyjával. Hasonló, ötgenerációs együttlétet kívántak minden családnak.

A helybéli műkedvelő csoportok és a dévai Szent Ferenc Alapítvány szentegyházi gyermekei zenével, tánccal, színpadi produkciókkal kedveskedtek az ünnepelteknek, majd a Szent Gellért Alapítvány jóvoltából élelmiszercsomagot kaptak a hetven év felettiek. Ugyanakkor átadták Csaba testvérnek azokat az adományokat, amelyeket meglepetésképpen a szentegyháziak gyűjtöttek számukra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 23., szombat

Mindkét sofőr kórházi ellátásra szorult a hajnali baleset után

Fiatal nő karambolozott szombaton hajnalban Székelyszentlélek közelében. A balesetben érintett mindkét jármű sofőrje kórházba került.

Mindkét sofőr kórházi ellátásra szorult a hajnali baleset után
2024. november 20., szerda

Aszfaltozás miatt lezárnak egy utcát Szentegyházán

Teljesen lezárják a szerdai nap folyamán a Turista utcát Szentegyházán.

Aszfaltozás miatt lezárnak egy utcát Szentegyházán
2024. november 19., kedd

Fejlesztési tervet kért a magyar kormány Székelyudvarhelytől

Fejlesztési tervet kért Székelyudvarhelytől Magyarország kormányának nevében Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden. A gesztussal azt jelezte a politikus, hogy véget ért a Gálfi Árpád volt polgármester két mandátuma alatt tartott embargó.

Fejlesztési tervet kért a magyar kormány Székelyudvarhelytől
2024. november 15., péntek

A Kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről értekeznek Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhelyen tartja hatodik Interdiszciplináris Konferenciáját a Nemzetstratégiai Kútatóintézet (NSKI). A hétvégi szakmai találkozón a Kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről több értekezés is lesz.

A Kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről értekeznek Székelyudvarhelyen
2024. november 13., szerda

Székelyudvarhelyről származó művészek munkáit állítják ki szülővárosukban

Három, Székelyudvarhelyről származó vizuális művész alkotásait mutatják be szülővárosukban november 14-én, csütörtökön. A tárlat az Elmozdított képek címet kapta.

Székelyudvarhelyről származó művészek munkáit állítják ki szülővárosukban
2024. október 25., péntek

Az utat leaszfaltozták, de a súlykorlátozást nem tartják be

Befejeződött a Küküllőkeményfalva és Székelyszentkirály közötti 58-as községi út Fenyédhez tartozó szakaszának felújítása. Többen azonban nem tartják be a 7,5 tonnás súlykorlátozást, ezért kamerát szereltet fel a helyszínen az önkormányzat.

Az utat leaszfaltozták, de a súlykorlátozást nem tartják be
2024. október 24., csütörtök

Szülőfalujában temették újra Lőrincz Márton olimpiai bajnokot

Korondon, életnagyságú szobra mellett helyezték örök nyugalomra csütörtökön Lőrincz Márton birkózó olimpiai bajnok Argentínából hazahozott hamvait. Az újratemetési szertartás során felidézték a sportoló hányatott életútját is.

Szülőfalujában temették újra Lőrincz Márton olimpiai bajnokot
2024. október 24., csütörtök

Sírkőmentés a székelyudvarhelyi református temetőkertben

Két, a helyi színháztörténetben meghatározó személy sírját újítják fel a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőkertben a Tomcsa Sándor Színház közreműködésével.

Sírkőmentés a székelyudvarhelyi református temetőkertben
2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!