Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az amerikai elnök lemondta szerdai kampányprogramját – írja az MTI a Fehér Ház közlése alapján.
Májusban 1 294 311 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és közhatóságoknál, 1762-vel többet, mint egy hónappal korábban; az álláshelyek csaknem 64 százaléka a központi közigazgatáshoz tartozott.
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Több mint 37 500-an jelentkeztek a címzetes tanári állásokra kiírt versenyvizsgára, közülük több mint 6800-an idei végzősök. Az írásbeli vizsga szerdán 9 órakor kezdődik az erre kijelölt 114 vizsgaközpontban.
Új formátumban, összesen nyolc frakcióba tömörülve kezdte el működését az Európai Parlament. Megrajzoltuk a leköszönő és a megalakuló parlamenti patkót. Nem mindenkinek jutott hely a frakciókban.
Úgynevezett vörös beavatkozási tervet léptettek életbe hétfőn délután a Konstanca megyei hatóságok, miután mérgezés gyanúja merült fel az egyik szállodakomplexumnál Olimp üdülőtelepen.
Jóváhagyta a bukaresti versenyhivatal az OTP Románia felvásárlását – írja az economedia.ro az intézmény közleménye alapján.
Az elmúlt hétvégén, amikor az ország több mint fele vörös kánikulariasztás alatt állt, 96.597 hívás érkezett az 112-es egységes segélyhívószámra – közölte hétfőn a Különleges Távközlési Szolgálat (STS).
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Július 15-én kezdődik a feliratkozás a pótérettségire.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt.

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a székelyvarsági Csorgókő-vízesés.
Tekintve, hogy az országot sújtó kánikula a hegyvidékre is kiterjed, a hegyimentők azt tanácsolják a turistáknak, hogy kerüljék a napokban a hosszú és megerőltető hegyi túraútvonalakat.
A meteorológusok újabb vörös és narancssárga riasztásokat adtak ki a kánikula miatt az egész ország területére. Hétfőn és kedden a régiók egy részében a hőmérsékleti csúcsértékek elérik a 42 Celsius-fokot.
A rendkívüli hőség miatt az ország 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Romániában jelenleg a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket – jelentette ki pénteken a kormányfő.
Románia is kétoldalú biztonsági megállapodást kötött Ukrajnával, amelyet a jubileumi NATO-csúcs helyszínén, Washingtonban írt alá csütörtökön.
A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a Temesvár és Szeged közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt.
A kormány csütörtökön határozatban jóváhagyta 200 ezer liter palackozott ásványvíz beszerzését az állami tartalékalapba.