Angolul ugyan jó tudni, meg néha kell is, de a leginkább mégiscsak a román nyelv ismerete fontosabb a hazai munkaerőpiacon, és nagy előnyt tudhat magáénak az, aki könnyedén ki tudja fejezni magát az ország nyelvén.
Az idei év első kilenc hónapjában több mint 219 millió lej értékben foglaltak le hamisított termékeket Romániában a határrendészek.
Az év első kilenc hónapjában a rendőrök 10 246 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki, amelyek közül 4133-ból bírósági távoltartási végzés lett – számolt be szombaton a rendőrség.
Az elmúlt 24 órában több mint 560 gépkocsivezető jogosítványát vonták be a rendőrök, 48 esetben ittas vezetés miatt.
Több mint száz házkutatást tartottak október 18. és 31. között Románia-szerte kábítószer-kereskedelemre, emberkereskedelemre, számítógépes bűnözésre és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetek felszámolása érdekében.
Az év elejétől szeptember végéig csaknem 4400 külföldi tőkéjű céget alapítottak Romániában, 16,22 százalékkal kevesebbet, mint 2023 ugyanezen időszakában – közölte szombaton az országos cégbíróság (ONRC).
Számos lélegzetelállítóan szép, fehér homokos óceánpartra, szigetre jutottunk el Zanzibáron, ugyanakkor oroszlánokat, elefántokat, zsiráfokat, zebrákat, krokodilokat és vízilovakat láthattunk egy szafari során.
A tanügyminisztérium 70 303 568 eurót különített el az egyetemi épületek korszerűsítésére és új bentlakások építésére az országos helyreállítási alapból finanszírozott két projekt keretében – jelentette be pénteken a szaktárca.
Az Európai Bizottság eljárást indított csütörtökön a Temu ellen annak megállapítására, hogy a kínai online kereskedelmi óriásvállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt.
A mezőgazdasági minisztérium az elkövetkező időszakban figyelemmel fogja kísérni a kiskereskedők által alkalmazott kereskedelmi árréseket, hogy elkerülje a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat – közölte a mezőgazdasági miniszter.
A Román Posta megkezdte pénteken a novemberi nyugdíjak kiosztását – közölte az intézmény.

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Önként hagyta el otthonát, azonban nem tért haza egy 71 éves, Brassó megyei nő, aki Maros megyébe tartott. A rendőrség segítséget kér a megtalálásában – tájékoztat a Maros megyei rendőrség.
Egy román állampolgárt is azonosítottak a spanyolországi áradások halálos áldozatai között – tájékoztatott pénteken a külügyminisztérium a spanyol hatóságoktól származó információkra hivatkozva.
Házkutatást tartottak egy ügyvédnő lakásán. A nő állítólag pénzt ajánlott fel azoknak az embereknek a meggyilkolásáért cserébe, akiknek szerinte köze volt fia halálához – számol be a News.ro.
A Vodafone és a Digi vásárolja fel a Telekom Romániát – számolt be az MTI az economedia.ro cikke nyomán.
Kormányhatározattal 223,6 millió lejjel egészítette ki szerdán az egészségügyi minisztérium költségvetését a kabinet.
Újabb öt kábítószer és pszichotróp anyag kerül fel az ellenőrzés alatt álló drogok és kábítószer-prekurzorok listájára – jelentette be a szerdai kormányülés elején a miniszterelnök.
Külföldön két napon, november 30-án és december elsején lehet szavazni 7 és 21 óra között a külképviseleti szavazóhelyiségekben a december elsején tartott parlamenti választáson.