Egy román állampolgár is megsérült a pénteken Stockholmban történt tömeges gázolásban - közölte szombaton az Agerpres hírügynökséggel a külügyminisztérium.
Ismét a komolyzenéé a főszerep április 7-től péntekenként a Duna Televízióban, ekkor indul ugyanis a Virtuózok harmadik évada.
A stockholmi rendőrség beszámolója szerint egy jármű hajtott a tömegbe egy forgalmas utcán a svéd fővárosban. Az elsődleges információk szerint hárman meghaltak. Egy embert őrizetbe vettek.
Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják.
Akár tíz százalékkal is drágulhat a kenyér, a búza és a liszt árának emelkedése miatt, de amiatt is, hogy a minimálbér-növelés nyomán többet kell fizetni az alkalmazottaknak.
A román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok sajátos, könnyített tételekből záróvizsgáznak majd – ezt szögezi le az RMDSZ törvénymódosítási javaslata, amit elfogadott a képviselőház.
A gyulafehérvári római katolikus érsekség szerint Ferenc pápa romániai látogatása alapvetően Bukaresten múlik, akkor válik lehetővé, ha Romániában nem sérülnek az alapvető emberi jogok, és a hívek gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi, felekezeti jogaikat.
15–30 százalék közötti sertéshúsár-emelkedést jósol áprilisra a Romániai Hústermelők Egyesülete (ARC), hozzátéve hogy a húsvéti bárány- és kecskehús nem fog többe kerülni, mint tavaly.
Egy gyerek hozzátartozói megvertek egy orvost kedden annak a fővárosi Marie Curie kórházban lévő rendelőjében – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek dr. Mihaela Bălgrădean, a nefrológia osztály vezetője.
A 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény elfogadásával nemcsak a környezetvédelmi bélyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is a már befizetett illeték visszaigénylésére – hangsúlyozta Daniel Constantin volt környezetvédelmi miniszter.
A Kék bálna játék behálózottja lett egy 13 éves Darabani városi tanuló – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján a Botoşani megyei tanfelügyelőség vezetője, Gabriel Hârtie.
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
Értékes tevékenységet folytató, hétköznapi személyeket keres a Nőileg magazin a Mutass jó példát! elnevezésű, áprilisban induló versenyen. Az egyéves programot sajtótájékoztatón mutatták be, a verseny ebben a hónapban Hargita megyében zajlik.
Június 13-án képességvizsgáznak román nyelv és irodalomból azok a nyolcadikosok, akik tantárgyversenyekre vagy más nemzetközi megmérettetésekre készülnek – derül ki az oktatási miniszter által kiadott rendeletből.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét.
Grațiela Gavrilescu személyében új környezetvédelmi minisztert és kormányfőhelyettest nevezett ki hétfőn Klaus Johannis elnök, miután felmentette a tisztségeket eddig betöltő Daniel Constantint.
Februárban országos szinten 5,4 %-os volt a munkanélküliségi ráta, hasonló mértékű, mint 2017 januárjában – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Szigorítják a határellenőrzést valamennyi határátkelőnél az új schengeni határellenőrzési kódex alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet a határátlépésnél – közölte a román határrendészet.
Florian Bodog egészségügyi miniszter Zilahon azt nyilatkozta szombaton, hogy a minisztérium azt tervezi: a Világbank 250 millió eurós hiteléből ebben az évben minden megyeszékhelyi kórházat számítógépes tomográffal (CT) szerelne fel.