
Kábítószer az anyósülésen. Előfordul, hogy a sofőr is fogyaszt belőle, mielőtt kormánykerék mögé ül. Illusztráció
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Fokozottan ellenőrzik, hogy a gépkocsivezetők valamilyen illegális szer befolyásoltsága alatt ültek-e a volán mögé – tájékoztatta lapunkat Sorin Oprea, az Országos Drogellenes Ügynökség igazgatója, akit még egy hónappal ezelőtt kerestünk meg írásban annak nyomán, hogy a román sajtó aggasztóan gyakran számolt be drog hatása alatt levő sofőrök által okozott balesetekről.
2018. március 21., 19:232018. március 21., 19:23
2018. március 21., 19:252018. március 21., 19:25
Az ügynökség válaszában közölte: az elmúlt évben többször is végeztek szúrópróbaszerűen gyorsteszteket, ezek keretében nyálból, vizeletből és vérből mutatták ki, hogy a gépkocsivezetők szervezetében jelen van-e valamely illegális szer.
A 2017-es adatokat összesítő jelentés még nem készült el, Sorin Oprea azonban közölte, hogy
A legtöbb, 27 személyt Bukarestben érték tetten. Nem sokkal maradt el Temes megye sem, ahol 26 gépkocsivezető akadt fenn a szűrőn. Kolozs megyében 5, Iaşi megyében 4, korábban kábítószert fogyasztott sofőrt értek tetten, a sorban pedig Máramaros, Călăraşi, Conştanţa és Szucsáva megye következik három–három tetten ért vezetővel. Nyolc helyen, többek között Hargita, Maros és Szilágy megyében ketten, további tizenhárom megyében – Erdélyben Kovászna, Bihar, Brassó, Hunyad és Szeben – egy-egy, drog hatása alatt vezető sofőrt buktattak le a hatóságok.

Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban gyakrabban jelennek meg hírek olyan sofőrökről, akik kábítószeres befolyásoltság alatt vezetnek, hiszen a számuk jelentősen megnövekedett az országban. A jelenség Hargita megyében sem ismeretlen.
Az ügynökség lapunknak azt is leszögezte:
A drogellenes közpolitikát ugyanakkor az országos ügynökség koordinálja, így képzett szakemberekkel és megfelelő mérőműszerekkel tudják segíteni a rendőrök munkáját. Sorin Oprea továbbá arról is tájékoztatott, hogy ebben az évben fokozottan ellenőriznek, az akcióval elsődleges céljuk a megelőzés.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!