A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
Váratlanul elhunyt Vágó István televíziós személyiség, politikus – adta hírül Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció, aminek Vágó István is tagja volt.
Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság szilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában pénteken, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
Abban a világban, amelyben élnük, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban.
Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.
A közoktatási törvény tervezetének szerdai vitáján a képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta azt a módosító javaslatot, hogy a humán osztályok diákjai hittanból is érettségizhessenek.
Esőre, légköri instabilitásra és a szél erősödésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra.
A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó ukrán szovjet szocialista köztársaság területén, a Kijevtől kevesebb mint száz kilométerre északra fekvő csernobili erőműben.
A járművek forgalomba helyezését, illetve a forgalomból való végleges kivonását online eljárással lehetővé tevő rendelettervezetet dolgozott ki és bocsátott közvitára a belügyminisztérium és a kutatásért és digitalizációért felelős minisztérium.
Bár még csaknem két hónap van hátra a nyári idény kezdetéig, a vendéglátó és turisztikai szektorban elkezdték a munkaerő-toborzást; az év elejéhez képest áprilisban 25 százalékkal több munkahelyet hirdettek meg ezekben a szakágakban.
A vajas csirke egy ikonikus és rendkívül ízletes indiai fogás, amelyet gazdag, fűszeres paradicsomos-vajas szósz és omlós, fűszeres csirke tesz ellenállhatatlanná. A naan kenyér pedig tökéletes kísérője, amellyel kitunkolhatjuk az utolsó csepp szószt is. Ez az étel különleges, mégis egyszerűen elkészíthető, és egy kis utazást varázsol az asztalra.
Változékony, többnyire esős időben lesz részünk a következő két hétben; nappal kellemesen meleg lesz, éjszaka azonban fagypont körüli értékek is várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
Hatalmas érdeklődés övezte a környezetvédelmi minisztérium által első alkalommal elindított „villanypásztorprogramot”, olyannyira nagy volt az igény a támogatás iránt, hogy majdnem egy héttel az igénylési határidő vége előtt lemerült a pénzkeret.
Tisztújító küldöttgyűlést tartott április 22-én Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A testület újabb négy évre megerősítette tisztségében a szövetség korábbi operatív elnöksége négy tagját.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szállítási osztályának munkatársai április 14–20. között összesen több mint 196 ezer lejre róttak ki bírságot, 20 bűncselekményt lepleztek le és 11 személy ellen indítottak vizsgálatot.
Öt földrengés is történt szombaton Romániában, melyek erőssége 2,3 és 3,4 közötti volt. Négy Gorj megyében, egy pedig Vrancea megyében következett be – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a földfizikai intézet.
Súlyos esetekben a diákok kizárhatók az iskolából – döntötte el a közoktatási törvény tervezetének pénteki vitáján a képviselőház tanügyi bizottsága. Mint ismert, a kormány által beterjesztett tervezet tiltotta a tanulók kizárását.
A katolikus egyház és a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus „fontolgatja”, hogy 2025-ben közös időpontban állapodjanak meg húsvét megünneplésére – jelentette ki csütörtök este az Agerpresnek Wilhelm Dancă.