
Továbbra is el kívánja látni sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselői teendőit a jelenleg vélhetően Magyarországon tartózkodó Markó Attila.
Az RMDSZ-es képviselő Facebook-bejegyzésében leszögezte: hasznosabbnak érzi magát, ha a Székely Mikó Kollégium védelmében a nemzetközi fórumokhoz fordul, mintha a bukaresti törvényhozásban a költségvetés vitáján venne részt.
Az RMDSZ-es honatya egyébként a parlamenti képviselők jogállására vonatkozó törvény alapján akkor is kitöltheti 2016-ig tartó mandátumát, ha úgy dönt, nem tér vissza az országba. Varga Attila alkotmányjogász a Krónika megkeresésére elmondta, a román parlament 25 éves történetében nem egyszer fordult elő, hogy egy mandátumhoz jutott – külföldön, Bukarestben vagy akár vidéken élő – képviselő ritkán vagy egyáltalán nem vett részt a ház ülésein.
„A vonatkozó jogszabály szerint a parlament Romániában nem úgy működik, hogy kirúghatják a képviselőt vagy a szenátort, ha mondjuk öt hiányzást gyűjtött össze. Esetükben nem a munkatörvénykönyvben rögzített szabályok érvényesülnek” – magyarázta Varga.
A hatályos jogszabályok alapján a hiányzás mindössze fizetéslevonással vagy a napidíj megvonásával jár, amennyiben az érintett nem tudja írásban megindokolni a távolmaradás okát. Varga Attila rámutatott, a képviselői mandátum „egy sajátos jogviszony eredménye”, amely a megválasztott és választópolgár között jön létre.
„Egy olyan megbízatás – felhatalmazás, ha úgy tetszik –, ami alapján a megválasztott elfoglalhatja helyét a döntéshozó testületben, és képviseli az adott választókerületet. A választóknak megfelelhet az, hogy Markó például a határon túlról lássa el teendőit, figyelembe véve azt, hogy a képviselő sajátos helyzetbe került azáltal, hogy korábban egy adminisztratív feladatot ellátva – jelen esetben a restitúciós bizottság tagjaként – az egyházi tulajdon visszaszolgáltatását segítette a törvények betartásával, amiért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték” – mondta Varga.
Varga Attila leszögezte: a törvények alapján a Markó által képviselt szervezet sem hozhat formális döntést a mandátum megvonásáról. A parlamenti képviselők jogállásáról szóló 2006/96-os törvény egyébként kimondja, a szenátori vagy képviselői mandátum csak abban az esetben szűnhet meg, ha új parlament alakul, az érintett írásban lemond, elveszti választójogát vagy elhalálozik.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által egy törvénytelen restitúciós ügyben meggyanúsított Markó egyébként azt is tudatta Facebook-bejegyzésében, hogy beadványban kérte a DNA-tól az ellene megfogalmazott vádak ejtését.
Mint arról beszámoltunk, Markót azzal gyanúsítják, hogy a restitúciós testület tagjaként 2011-ben közreműködött abban, hogy egy bukaresti telekért a valós értékénél háromszor nagyobb kártérítést ítéljen meg a testület. Az ügyben előzetes letartóztatásba helyezték többek között az akkoriban szintén a bizottság tagjaként tevékenykedő Alina Bica volt szervezettbűnözés-ellenes főügyészt is, és Markó kivételével a 11 tagú testület minden tagja ellen vádat emeltek hivatali visszaélés miatt.
Markó viszont az ülés jegyzőkönyveivel bizonyította: nem is volt jelen – mivel március 15-e volt, Brassó megyében koszorúzott –, így az aláírása sem szerepel a visszaszolgáltatási dokumentumon. A politikus ennek alapján kéri a DNA-tól a vádak ejtését.
„Mielőtt közzétettem volna azokat az iratokat, beadványt fogalmaztam meg a DNA irányába, melyben kértem a vádak azonnali ejtését. Innen két irányba mozdulhat a történet: 1. az ügyészség beismeri tévedését, és ejti a vádakat; 2. az ügyészség csakazértis vádat emel ellenem is” – fogalmaz Markó a Facebookon. A honatyát egyébként december 4-én behívatta a DNA, a politikus azonban ekkor már nem tartózkodott az országban, újabb beidézést azonban nem kapott.
„Nem fogom kiszolgáltatott módon hagyni, hogy bilincsben kelljen kiáltanom a jogállami elvek érvényesüléséért” – írja továbbá bejegyzésben Markó Attila. Megjegyzi: nem kíván sem menekülni, sem elbújni senki elől.
„Az igazságért mindvégig harcolni fogok! Ezt vállaltam esküvel is. Ugyanakkor a romániai igazságszolgáltatás csúfosan megbukott a Székely Mikó Kollégium ügyében, tehát nem fogom kiszolgáltatott módon hagyni, hogy bilincsben kelljen kiáltanom a jogállami elvek érvényesüléséért. Nem beszélve arról, hogy – bár nyilvánvalóan megtettem – nem az én feladatom az ártatlanság bizonyítása!” – írta Markó.
Megjegyzi: látható, hogy „közösségünk ellen minden oldalról lőnek: levetetik a székely zászlót, büntetnek a magyar himnuszért, és közben senkit ezért nem vonnak felelősségre”.
„Ezért most – a vádak azonnali ejtésére várva – hasznosabbnak érzem magam, ha minden időmet arra használom, hogy a Székely Mikó Kollégium védelmében minden követ megmozgassak: magyarországi, amerikai és más közéleti személyek, lobbicsoportok, szakmai körök és közvélemény megkeresésével. Valahol és valamikor én is, a református egyház is, és az erdélyi, sepsiszentgyörgyi magyar emberek is győzni fognak, győzni fogunk!” – írta bejegyzésében az RMDSZ-es politikus.
Kérdésünkre, miszerint ez azt jelenti-e, hogy nem kíván hazatérni, illetve nem tart-e attól, hogy ez azt a látszatot keltené: menekül az igazságszolgáltatás elől, Markó úgy válaszolt: „a két kérdésre két nem a válasz.”
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!