Székely gazdák anyaországi tapasztalatcserén

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hargita és Kovászna megyéből 20 gazda érkezett az anyaországba a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával, hogy ottani gazdaságokban gyűjthessenek szakmai tapasztalatokat.

2012. november 24., 18:202012. november 24., 18:20

A tárca pénteki tájékoztatása szerint a kétnapos látogatás során tehenészetet és tejelő telepet, valamint  juhtelepet tekintenek meg, továbbá megismerkednek Gödöllőn, a Szent István Egyetem (SZIE) Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Állattenyésztési Telepével. A szaktárca ezzel a kezdeményezésével is segíteni kívánja a határon túli magyar gazdákat, lehetővé téve a gazdálkodók közötti személyes kapcsolatok erősítését, valamint tapasztalat- és információ-átadást.

„A kormány egységes nemzetben gondolkodik, ezért nincsenek határok közöttünk” – fogalmazott Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára a vendég gazdák számára rendezett egyeztetésen, ahol a húsmarha- és tejtermelő ágazat kérdéseit vitatták meg. A minisztérium idén januárban tette közzé a Darányi Ignác Tervet, amelynek része a Vidékfejlesztési Együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal program.

A program keretében a szaktárca a Kárpát-medence vidéki térségeinek felemelkedését, főként a magyar közösségeket érintő területeken szeretné elősegíteni. A tárca az elmúlt hónapokban már tárgyalt a székelyföldi, a felvidéki, a kárpátaljai, a vajdasági, a délvidéki, a muravidéki és burgenlandi gazdaszervezetek képviselőivel. December 5-én pedig a Kárpát-medencei Összefogás Fórumon – amelyre valamennyi határon túli gazdaszervezet meghívást kapott – az elért eredményeket, elvégzett feladatokat összegzik, és a jövőbeni tervekről egyeztetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
Hirdetés