
Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő a romák hátrányos megkülönböztetésével vádolja utódját, Victor Pontát.
2013. április 04., 20:462013. április 04., 20:46
A jobbközép Polgári Erő párt elnöke bejelentette, feljelentést tett a szociáldemokrata miniszterelnök ellen az országos diszkriminációellenes tanácsnál a romániai cigányságról tett kijelentése miatt. A tavaly az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt színeiben szenátori mandátumhoz jutott Ungureanu konkrétan azt kifogásolja, hogy a BBC Hard Talk című műsorában márciusban sugárzott interjúban Ponta arról beszélt, hogy a romániai romák körében tetten érhető a „segélyturizmus”, míg a nem roma állampolgárok esetében nem.
A miniszterelnököt annak kapcsán faggatták a brit közszolgálati csatornán, hogy London szigorítani akarja a szociális juttatások rendszerét, mert a Cameron-kormány szerint jövőre – amikor bolgár és román állampolgárok számára is szabaddá válik a munkavállalás az Európai Unió teljes területén – román és bolgár „segélyturisták” rohanhatják le a szigetországot. Ponta elismerte, hogy a jelenség elsősorban a cigányságra jellemző. Ungureanu szerint indokolt Ponta elmarasztalása, mivel nemzetiségi alapon tett különbséget román állampolgárok között, ami egy közméltóság esetében megengedhetetlen.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!