
Fotó: Rákosi Katalin
Martonyi János magyar külügyminiszter szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal tanácskozott csütörtökön Brüsszelben.
2012. április 19., 20:202012. április 19., 20:20
A találkozón tisztázódott, hogy Pozsony nem tervez olyan, az állampolgárságot érintő szabályozást, amely diszkriminatív módon sújtaná a szlovákiai magyarokat. Kaleta Gábor, a magyar külügyminisztérium sajtófőnöke közölte, a szlovák állampolgársági törvény tervezett módosításának lényege, hogy a jogszabály egy másik ország állampolgárságának megszerzését – a szlovák megtartása mellett – ahhoz köti majd, hogy az érintett emberek „főszabályként állandó lakóhellyel rendelkezzenek abban az országban, ahol új állampolgárságot szereznek”.
„A két tárcavezető osztotta azt a véleményt, hogy nem a sajtó útján kívánnak egymásnak üzengetni, hanem a nyitott kérdéseket közvetlen párbeszédben tisztázzák” – olvasható a kommünikében. Robert Kalinák belügyminiszter közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön azt jelentette: a szlovák állampolgársági törvény tervezett módosítása az állampolgárság megszerzésének körülményeitől teszi majd függővé a szlovák állampolgárság megtartását, nem pedig attól, hogy az adott szlovák állampolgár mely másik országban szerzett még állampolgárságot.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!