
Az RMDSZ európai parlamenti képviselői arra kérték az Európai Bizottságot, találja meg azt az eszközt, amelynek révén jóvátehető az a Romániában született bírósági ítélet, amely alapján az Erdélyi Református Egyházkerülettől ismét román állami tulajdonba került a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.
2014. december 18., 14:052014. december 18., 14:05
Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők levélben fogalmazták meg kérésüket, amit elküldtek Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének, valamint Vera Jourovának, az igazságügyért, fogyasztóvédelemért és a nemek egyenjogúságáért felelős biztosnak.
A képviselők 2012-ben is az uniós végrehajtó szervhez fordultak, akkor a folyamatban lévő perre hivatkozva kaptak elutasító választ.
A levélírók tolmácsolták a romániai magyar közösségnek és az Erdélyi Református Egyházkerületnek a felháborodását és értetlenségét a román igazságszolgáltatás döntésével kapcsolatban. Megállapították: „az ítélet azt mutatja a romániai magyarság számára, hogy Romániában a magántulajdon nem szavatolt, és a megszerzett jogokat el lehet veszíteni, ugyanakkor megrendíti az állampolgároknak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitét, megkérdőjelezi a romániai jogállamiságot és a pártatlan eljáráshoz való jogot.”
Az RMDSZ képviselői 2012 júliusában keresték meg először Vivien Reding akkori EB-alelnököt ebben a kérdésben. Reding egyebek mellett arra való hivatkozással utasította el a megkeresést, hogy „az Európai Bizottságnak nem áll módjában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó (...) egyéni eljárásokban.”
Az RMDSZ EP-képviselői most emlékeztették az EB-t arra, hogy az egyéni eljárás a romániai igazságszolgáltatás előtt véget ért, a végleges ítélet érdemben nem változtatott az alapfokú döntésen, és „rendkívül veszélyes precedenst teremtett Romániában”.
A ploiești-i táblabíróság november végi jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!