Az Európai Parlament (EP) Tibet frakcióközi munkacsoportja jövő héten, április 24-én tartja 90. ülését, ennek keretében emlékeznek meg Háromszék szülöttéről, a nagy utazóról, Kőrösi Csoma Sándorról – tájékoztat közleményben Sógor Csaba EP-képviselő sajtóirodája.
2012. április 20., 12:422012. április 20., 12:42
Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő az erdélyi magyar kisebbségi közösség szellemi örökségének és kiemelkedő teljesítményű személyiségeinek népszerűsítése végett, Kőrösi Csoma Sándor halálának 170. évfordulójára kíván emlékeztetni a kettős jubileum alkalmából. A képviselő meghívására dr. Bangha Imre indológus, az Oxfordi Egyetem tanára, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Kőrösi Csoma Sándor Intézetének vezetője tart vetítéssel egybekötött előadást Hidak Tibet és Európa között címmel. Az esemény munkanyelve az angol, célközönsége pedig elsősorban a Tibet ügye iránt elkötelezett EP-képviselők és munkatársaik, de tekintettel az alkalom rendkívüli jellegére, kivételesen a nagyközönség számára is adott a részvétel lehetősége.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!