
Fotó: Kristó Róbert
Székelyföld autonómiája Magyarország hathatós támogatása nélkül nem valósítható meg – mondta az SZNT elnöke kedden Budapesten.
2012. április 17., 18:182012. április 17., 18:18
A Székely Nemzeti Tanács elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt fejtette ki: Magyarország szerepe nem a nyomásgyakorlás, két uniós tagállamnak egy ilyen kérdést együttműködés tárgyának kell tekintenie. Meggyőződése, hogy a magyar kormány támogatja törekvésüket, és minden lépésüknél ebből indulnak ki – fűzte hozzá, kiemelve: úgy érzik, Magyarországnak olyan kormánya van, amelyik ezt a kérdést felvállalja.
Izsák Balázs leszögezte, Székelyföld autonómiája nem sérti Románia területi integritását, sőt Romániának érdeke is lehet. Az SZNT elnöke kitért arra is, hogy az autonómia iránt elkötelezett önkormányzatokat szeretnének Székelyföldön. Egyúttal jelezte, az önkormányzatok meggyőzésében, tájékoztatásában nekik is van felelősségük. „Meg kell értetni a székely falvak, városok vezetőivel és közösségükkel, hogy a felelősségük a közvilágításnál nem áll meg” – fogalmazott Izsák Balázs, aki az anyanyelv, a kultúra megőrzésében, a közösség megtartásában való felelősségüket is hangsúlyozta. Reményének adott hangot, hogy az önkormányzati választások után olyan testületek alakulnak, amelyek ebben hajlandóak szerepet vállalni. Szólt arról is, hogy az SZNT-nek nemzetközi fórumokon is meg kell jeleníteni az érdekeit, önálló székely diplomáciát kell felépíteni; az anyaország segítségére ebben is számítanak. A SZNT megalakulása óta eltelt időszak fontos eredményének nevezte, hogy a politikai közbeszédbe beemelték Székelyföldet, és autonómiáját, mint közösségi célt. „Még ha elutasító módon is, de beszélnek róla Romániában” – mutatott rá, hozzátéve: a tanács nem politikai párt, de ez „nem jelent politikán kívüliséget\".
Potápi Árpád, a bizottság fideszes elnöke kiemelte: a székely autonómia kérdése nem csak a székelyeken múlik, az egyik színtér Székelyföld, és további színtér Bukarest, Budapest, valamint Európa, és az Európai Unió. Csóti György (Fidesz) szerint ez az egész nemzet ügye, nem csak az anyaországé. „Együtt kell harcolni a különböző autonómiaformákért, csak az egységes fellépésnek van esélye Európában” – jelentette ki. A szintén fideszes Hoppál Péter reményt látott arra, hogy az autonómia 5-8 éven belül megvalósulhat. Ezzel szemben a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás – aki vendégként volt jelen a bizottság ülésén – úgy vélte: akár 1-2 éven belül dűlőre lehet vinni az autonómia ügyét. Szerinte a magyar diplomáciának határozott stratégiával, nemzetközi fórumokon és Romániával folytatott kétoldalú tárgyalásokon „ki kell kényszerítenie ezt az autonómiaformát”. Frakciótársa, Szávay István azt hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést nem tekintik pártügynek, és örömét fejezte ki, hogy az autonómiatörekvések támogatását illetően „nagyjából\" egyetértés van a parlamenti pártok között. Kifogásolta ugyanakkor, hogy nem látják a konkrét tettekben megnyilvánuló cselekvést a kormány, illetve a kormánypártok részéről.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!