Fejjel és fejhússal

„A Kolozsvár melletti Szászfenesen voltam katona a nyolcvanas évek elején, a kimenők alkalmával ott fordultam meg jó néhányszor egy idős zsidó bácsinál. Ilyeneket mondott nekem: szerencsés vagy, hogy alig húszéves vagy, mert ez a rendszer tíz éven belül megbukik, te meg épp jó korban leszel, amikor eladják a vállalatokat. Részvények lesznek, céget lehet nyitni. Közel tíz éven át minden pillanatban arra vártam, mikor válik be a jóslata” – meséli az 54 éves üzletember.

A Barcaság és Székelyföld határán fekvő Apáca községben született és tevékenykedő Varga Gyula húsipari vállalkozónak 1990 elején a brassói kormánybiztos adta meg a következő lökést. Barátjával a kommunista visszarendeződés veszélyére kívánta figyelmeztetni a prefektust, aki a következőkkel bocsátotta útjukra a forró fejű fiatalokat: gyerekek, akiben ennyi energia van, annak sürgősen vállalkozást kell indítania. Mire ők: gondoltak is rá, cipőjavítástól és gyártástól az autószervizig sok mindenre, csak épp nem tudják, mibe fogjanak. A prefektus tanáccsal is szolgált: Brassó megyében a továbbiakban is rengeteg embernek kell ennie, márpedig tej- és húsfeldolgozó egyetlen egy van az egész megyében. „Hazafelé jövet a kollégával már azt taglaltuk, ki mire képes: ő meg tudja szúrni a disznót, nekem van egy helyiségem, amit csak le kell vakolni. Úgy képzeltük, hogy felvásárolunk hetente két-három disznót, azt hurkának, kolbásznak, tőkehúsnak feldolgozzuk, hétvégén eladjuk. Az első tehenet 1991. október 23-án vágtuk, a sokéves hiány után mindenki marhahúst vásárolt. Így indultunk.”

Varga Gyula leginkább arra büszke, hogy ma is több mint tíz olyan munkatársa van, akit annak idején nagyon fiatalon alkalmazott, s akinek esetenként már az unokája is a gyárban dolgozik. „Közel 300 mészárosnak adtam munkát, akik közül ma sokan a világ különböző részeiről hívnak fel, s köszönik meg a lehetőséget. A mészárosaim gyerekeit együtt kereszteltük, együtt konfirmáltuk, húsz év alatt közel 800 ember fordult meg itt. Ez ad erőt, amikor fáradni érzem magam.”

A teljes írás az Erdélyi Napló december 4-én megjelenő 48. lapszámában olvasható.