Erdélyi közönségtalálkozó körútra indul a Hazajáró

Erdélyi közönségtalálkozó körútra indul a Duna TV Magyar Örökség Díjas Hazajáró című magazinműsorának két szereplője. A tizenegy helyszínt felölelő, nyolcnapos eseménysorozat február 20-án Torockón kezdődik a Duna-házban – mondta el csütörtökön az MTI-nek Moys Zoltán, a 2011-ben indult honismereti műsor rendezője és forgatókönyvírója.

MTI

2015. február 05., 23:112015. február 05., 23:11

2015. február 05., 23:122015. február 05., 23:12

Az eseménysorozat keretében a közönség a műsor két szereplőjével, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral ismerkedhet meg, akik a Hazajáró stábjáról és a műsor készítésének kulisszatitkairól mesélnek, valamint levetítenek egy bakiparádét is.

Moys Zoltán az MTI-nek elmondta: eddig főleg Magyarországon zajlottak hasonló közönségtalálkozók, azonban mostanra annyi meghívás érkezett a műsor számára Erdélyből, hogy úgy döntöttünk, ideje egy ottani eseménysorozatot is megszervezni, és a rendelkezésre álló időben minél több helyszínt felkeresni. Hozzátette: a klasszikus közönségtalálkozók mellett a szereplők – akik közül Kenyeres Oszkár történelem-földrajz szakos tanár – több iskola diákjainak is rendhagyó földrajzórákat tartanak Csíkszeredán. Az alkalmak lényege, hogy a műsor szereplői a Kárpát-medence bebarangolása alatt szerzett tapasztalataikat a gyerekek és kamaszok számára is közérthető formában adják tovább.

„Meg lehet ismerni egy tájat úgy is, ha az ember egy tankönyvből tanul, de a helyszínen szerzett tapasztalat mégis összehasonlíthatatlanul többet jelent” – mondta el Moys Zoltán. Kiemelte, a találkozókkal szeretnék rávenni a fiatalokat, induljanak el, fedezzék fel legalább a közelükben fekvő tájakat, az ott található kultúrtörténeti emlékeket, és keressék fel azokat az embereket, akik a helyi közösségek motorjaiként rengeteget tesznek a magyar identitás megmaradásáért, hiszen így rengeteg kaland várhat rájuk.

„Akárcsak a műsornak, a közönségtalálkozóknak is az a fő célja, hogy kimozdítsa az embereket a négy fal közül” – hangsúlyozta Moys Zoltán az MTI-nek.

A körút február 20-án délután 5 órakor indul Torockón, a Duna-házban. Másnap délelőtt a nyárádszeredai kultúrház, valamint délután a marosvásárhelyi Blue Pearl vendéglő következik. Február 22-én a siklódi Dávid Vára vendéglőben találkozhat a közönség Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral. Február 23-án a gyergyókilyénfalvai kultúrház, valamint a gyergyószentmiklósi művelődései ház lesz a találkozó helyszíne. Február 24-én a baróti Erdővidék Múzeuma kerül sorra, ezt követően 25-én pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lehet megismerkedni a Hazajáró szereplőivel. Február 26-án a brassói Áprily Lajos Gimnáziumban szerveznek közönségtalálkozót, másnap pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen csíkszeredai kampuszán. Az eseménysorozat február 28-án a székelyudvarhelyi Régi Moziban zárul.

A találkozók többségét az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
Hirdetés