Elfogadta az EP az Európai Unió büdzséjét

Elfogadta szerdán az Európai Parlament (EP) az Európai Unió 2015-ös költségvetését és a 2014-es büdzsé kiegészítését.

Hírösszefoglaló

2014. december 18., 15:542014. december 18., 15:54

Az EP sajtószolgálatának közleményéből kiderül, hogy az EU jövőre 145,32 milliárd euró értékben vállalhat kötelezettségeket, és 141,21 milliárd eurót folyósíthat kifizetések formájában.

A 2014-es költségvetést pedig 4,25 milliárd euróval toldotta meg a strasbourgi uniós parlament. A költségvetési bizottság elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy az elfogadott büdzsé csak stabilizálni tudja a ki nem fizetett kötelezettségek szintjét, csökkenteni nem.

„A kormányok elfogadták a politikai kötelezettségvállalásokat, de a tartozást már nem egyenlítik ki. El kell-e mondanunk ismét, hogy a kifizetések pusztán a kötelezettségvállalások gyakorlati következményei?” – idézi a közlemény a francia, liberális Jean Arthuist. A kommüniké szerint az EP a felgyülemlett számlák kiegyenlítését célzó tervet vár, illetve a politikai nyilatkozatokban megfogalmazott célok pénzügyi hátterének garantálását kéri az Európai Bizottságtól és a miniszterek tanácsától.

A közleményből az is kiderül, hogy a parlament kérésére a bizottság a 2014 elején 23,4 milliárd euróra rúgó, 2015 elejére pedig a Bizottság legfrissebb adatai szerint már 25 milliárd euróra növekvő hátralék csökkentését célzó tervet dolgoz ki.

A sajtószolgálat tájékoztatása szerint az EP azt szerette volna, hogy az Unió idén 8,8 milliárd eurós, jórészt versenyjogi bírságokból származó extra jövedelmének egészét a hátralék csökkentésére fordítsák, ám a tagállamok végül 3,53 milliárd eurót szántak a kifizetésekre, az összeg nagy részét pedig visszautalják a tagállami költségvetésekbe. A teljes uniós költségvetés a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmének mindössze egy százalékát teszi ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés