
Képünk illusztráció.
Fotó: Kristó Róbert
Benyújtotta a vádiratot a szlovák Különleges Büntetőbíróságra (STS) a Robert Fico kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet ügyében a szlovák Legfőbb Ügyészség illetékes ügyésze hétfőn.
2025. március 17., 20:112025. március 17., 20:11
A dokumentum szerint – amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett – a vádlottnak, a merénylet elkövetése után a helyszínen őrizetbe vett Juraj Cintulának védett személy ellen elkövetett terrorista támadás bűncselekménye miatt kell felelnie, amelyért életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak rá – írja az MTI.
Az ügyet az Igor Králik bíró vezette tanács előtt tárgyalják majd, amely a vádirat áttanulmányozását követően dönt a következő lépésekről – tájékoztatta a szlovák hírügynökséget az STS szóvivője, aki elmondta:
Robert Fico ellen 2024. május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. A tettest, a lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság
Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni vádat júliusban terrorista cselekménnyé minősítették át.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!