
Az önmagát roma királynak tekintő Florin Cioabát választották a Nemzetközi Roma Szövetség elnökévé a szervezet Nagyszebenben tartott nyolcadik kongresszusán.
2013. április 09., 17:212013. április 09., 17:21
Florin Cioabă a lengyelországi Stanislaw Stankiewiczet váltja a világ minden táján élő cigányokat tömörítő szövetség élén. Megválasztása utáni sajtótájékoztatóján Florin Cioabă „cigány útlevélként” említett igazolványt ígért a Nemzetközi Roma Szövetség büntetlen előéletű tagjainak. A szövetség új elnöke elmondta, ő maga már rendelkezik ilyen igazolvánnyal. Be is mutatta a Lettországban kinyomtatott zöld színű okmányt, amelyet tíz euróért lehet kiváltani. A „roma útlevél” viselője személyi adatait és származási országa nevét tartalmazza. „Ez egy olyan útlevél, amely a közösségen belül érvényes” – fogalmazott a szövetség elnöke. Hozzátette: annak kiváltói a cigány közösséghez való tartozást, a közösség iránti elhivatottságot fejezhetik ki az okmány által.
Florin Cioabă elmondta, arra számít, hogy Európa-szerte 15 ezer roma folyamodik az okmányért, amellyel segélyekhez juthatnak majd a szövetség Nápolyban és Párizsban megnyitandó irodáiban, amelyek afféle cigány konzulátus szerepét töltik majd be. Florin Cioabă egyébként 50 milliósra becsülte a világ cigány népességét, amelyből mintegy 13 millió él Európában. A Nemzetközi Roma Szövetség mintegy 400 ezer tagot számlál, és 1971-ben hozták létre. Első kongresszusán döntötték el, hogy április 8-át a romák világnapjává nyilvánítják. A nagyszebeni kongresszuson Európa 35 országából, valamint Amerikából, Indiából és Ausztráliából vettek részt cigány küldöttségek.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!