
Bojan Pajtic vajdasági kormányfő bejelentette, hogy a tartományi parlament a jövő héten nyilatkozatot fogad el az autonóm Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről – jelentette a belgrádi média.
2013. április 07., 16:212013. április 07., 16:21
Belgrádban azonnal elítélő nyilatkozatok hangzottak el a szombati bejelentés után, a kezdeményezés szemlátomást tovább feszíti az ellentéteket a köztársasági és a tartományi hatalom között.
Bojan Pajtic közleményben tájékoztatott arról, hogy a tartományi parlament szerdán fogadja el a nyilatkozatot. „Megsértik a korábban szerzett jogokat is, amire nem volt még példa a modern európai joggyakorlatban. A nyilatkozat komolyan figyelmeztetni fog arra, hogy az autonóm elvek, az alkotmányos és törvényes rendelkezések semmibevétele a jogállamot és az európai demokratikus gyakorlatot gyengíti\" – áll Pajtic közleményében, amely szerint veszélybe került az állam stabilitása és működőképessége is.
Pajtic szerint a köztársasági hatalomnak képesnek kell lennie arra, hogy viselje a kilencvenes évek végzetes koszovói politikájának a terhét, és erőt kell vennie a nehéz és távlati döntések meghozatalához.
Az újvidéki politikus, aki a köztársasági szinten ellenzékben lévő Demokrata Párt (DS) egyik vezetője, egyebek mellett azt sérelmezi, hogy Belgrád figyelmen kívül hagyva az alkotmányt csökkentette azt a keretet, amely alapján meghatározzák az észak-szerbiai tartomány költségvetésének sarokszámait. Azt is rosszallja, hogy a szerb kormány, mellőzve a konzultációt a tartományi szervekkel, az alkotmányt sértve teszi rá a kezét a tartomány vagyonára, és indoklás nélkül tömegével nevez ki pártkádereket a legjelentősebb vajdasági állami intézmények élére.
Bojan Pajtic kezdeményezését szinte azonnal élesen elítélte a köztársasági szinten kormányon lévő mérsékelt nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS). Igor Mirovic alelnök arra szólította fel a szerbiai pártokat és a Vajdaság polgárait, hogy adjanak határozott választ a beharangozott nyilatkozatra, demonstrálva az állam egységét. Mirovic a belgrádi-pristinai tárgyalásokra utalva kijelentette, hogy a tartományi kormányfő Szerbiára nézve a lehető legrosszabb pillanatot választotta a bejelentésre, amikor az ország vezetői nagy erőfeszítéseket tesznek az állam egységének megőrzésére.
A B92 rádió-televízió szerint az ellenzéki nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (SDS) még élesebben ítélte el Pajtic bejelentését. Petar Petkovic, a párt szóvivője szerint Pajtic külső erőket kiszolgálva belülről ingatja meg Szerbiát pont akkor, amikor az ország az Európai Unió nyílt fenyegetéseinek és zsarolásainak van kitéve.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!