
Nehéz időszak következik az egyik legelismertebb amerikai intézet járványmodellje szerint
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
November második felére tetőzhet a koronavírus-járvány Romániában, ám aggasztó, hogy decemberre a halálesetek száma meghaladhatja a napi 200-at, a járvány összes áldozatának a száma pedig túllépheti a 15 ezret év végére. Az amerikai Egészségfelmérési és -értékelési Intézet (IHME) járványmodellje szerint november második felére túlterhelődhetnek a kórházak, megtelnek az ágyak a Covid-részlegeken és az intenzív terápiás osztályokon egyaránt.
2020. október 05., 10:202020. október 05., 10:20
Három különböző forgatókönyv – a jelenlegi tendenciák és járványkezelés, az esetleges lazítások, illetve a szabálykövető magatartás erősödése – alapján modellezte a koronavírus-pandémia alakulását a globális egészségügyi statisztikák feldolgozásában, illetve a hatásvizsgálatok terén egyik legelismertebbnek tartott intézet, a washingtoni egyetemen működő Egészségfelmérési és -értékelési Intézet (IHME).
Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, Romániában november második felében éri el a csúcsot a fertőzések száma:
A fertőzés és az elhalálozás között általában 17-21 nap telik el, így a halálesetek tetőzését a december közepe előtti napokra prognosztizálja az intézet:
A járványkezelési intézkedések esetleges lazítása esetén azonban megközelítheti a napi 600-at is év végére, miközben fegyelmezett maszkviselés esetén 150 körül alakul majd. Az Egészségfelmérési és -értékelési Intézet (IHME) hatásvizsgálata szerint év végére pedig meghaladja a 15 ezret – a jelenlegi szám háromszorosát – a koronavírushoz köthető halálesetek száma Romániában.
Az érvényben lévő járványkezelési intézkedések és adatok alapján elkészített modellhez képest
A modell szerint ugyanis már novemberben megtelhetnek a kórházak,
Az intézet adatai szerint jelenleg mintegy 32 ezer ágy áll rendelkezésre a kórházakban, az intenzív terápiás részlegeken pedig kevesebb mint 1800, december közepére azonban meghaladja majd az 53 ezret a kórházi ellátásra szoruló betegek száma, az intenzív terápiás kezelésre szorulóké pedig a 2300-at.
Ezt követően csökken majd a nyomás a kórházakon, év végére már nagyjából fedezi majd az ágyszámkapacitás a szükségletet.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!