
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A parlament PSD-s többsége felülbírálta a jobbközép kisebbségi kormány költségvetés-kiigazítását kedden, és az Orban-kabinet által szeptembertől bevezetett 14 százalékos nyugdíjemelés helyett 40 százalékos nyugdíjemelésről döntött.
2020. szeptember 22., 18:372020. szeptember 22., 18:37
A kormány által augusztus 14-én elfogadott sürgősségi kormányrendelet előírásait keddi együttes ülésén módosította a parlament, annak ellenére, hogy Ludovic Orban kormányfő több ízben hangsúlyozta, hogy az állami költségvetés nem bír el semmilyen többletkiadást – számol be az MTI.
Marcel Ciolacu házelnök, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy vélekedett:
„Hagyjátok abba a lopást, és lesz pénz nyugdíjakra” – hangoztatta az ellenzéki politikus.
A parlamenti többség a kedden elfogadott módosításokkal mintegy 11 milliárd lejes többletkiadást irányzott elő a költségvetés számára, ugyanakkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára letett arról, hogy a kormányrendeletben szereplő 44-ről 40 százalékra csökkentsék Románia GDP-arányos eladósodási rátájának megengedett értékét.
A parlament törölte a sürgősségi kormányrendelet azon cikkelyét, amely szeptember elsejétől 14 százalékos nyugdíjemelést írt elő, így
A honatyák hasonlóképpen törölték azt a cikkelyt is, amely elnapolta a pedagógusok számára előirányzott 25 százalékos béremelést, tehát a költségvetés-kiigazításról szóló törvény hatályba lépése esetén a tanárok bérét is emelnie kell a kormánynak.
A törvényhozók egyebek mellett másfél milliárd lejes forráskiegészítést szavaztak meg a koronavírus-járványra hivatkozva az önkormányzatok számára, 20 millió lejes többlettámogatást az ortodox egyháznak, a bukaresti óriáskatedrális építésének folytatására,
A kormány költségvetés-kiigazításának módosítását 242 szavazattal, 148 ellenében, 11 tartózkodás mellett, a baloldali pártok és az RMDSZ támogatásával fogadták el.
Ludovic Orban kormányfő szerint a PSD „felelőtlen populizmusa” csődbe juttatja az országot, olyan kiadásokra kötelezi a kormányt, amelyek az idei költségvetési hiányt a GDP 1,7 százalékával, a jövő évit 4,8 százalékkal megnövelik.
A Román Nemzeti Bank is a honlapján közzétett elemzésben arra figyelmeztetett, hogy
A jegybank felidézte: Romániában – a közalkalmazotti béremelések és nyugdíjemelések miatt – már tavaly, a világjárvány előtt meghaladta a deficit az EU-ban megengedett 3 százalékot, így a hiány idén becslések szerint 10 százalék körül alakulhat, jövőre pedig 11 százalék fölé emelkedhet, amit Romániának nagyon drága kölcsönökből kell majd fedeznie.
A miniszterelnök jelezte: alkotmányossági óvást emel a kedden megszavazott, kihirdetésre váró törvénytervezet ellen, arra hivatkozva, hogy a költségvetési fedezet nélkül megszavazott kiadásokat előirányzó jogszabályok sértik az alaptörvényt.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
4 hozzászólás