
Képünk illusztráció
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Az elmúlt két hétben végzett 286 házkutatás során a rendőrök mintegy 28 kg kannabiszt, 5 kg kokaint és több mint 13 kg egyéb kábítószert foglaltak le – tájékoztatott szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
2024. március 30., 13:152024. március 30., 13:15
A közlemény szerint március 15. és 28. között a rendőrök 67 olyan bevetésen vettek részt, amelyek célja ember- és migránscsempészetre, számítógépes bűnözésre és drogkereskedelemre szakosodott bűnszervezetek felszámolása volt – ismerteti az Agepres.
Ugyanebben az időszakban 13 bűnelkövetőt értek tetten, 234 elfogatóparancsot hajtottak végre, és 253 személy ellen indítottak vizsgálatot bűncselekmények gyanúja miatt.
Az elmúlt két hétben végzett 286 házkutatás során a rendőrök 396 mobiltelefont, 470 SIM-kártyát, 33 laptopot, öt táblagépet, 56 adathordozót, 55 gramm ékszert, négy halálos fegyvert, 14 nem halálos fegyvert, 109 lövedéket, nyolc autót, 568 601 lejt, 274 550 eurót, 2700 dollárt és 1150 fontot foglaltak le.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!