A versenyképes fizetésen túl a jó munkaközösség és a stresszmentes környezet, a stabilitás és a biztonságérzet, a változatosság, a fejlődési lehetőség, a sikerélmény, illetve a munka és a magánélet megfelelő egyensúlya járul hozzá a legnagyobb mértékben ahhoz, hogy hosszú távon egy adott munkahelyen maradjanak az erdélyi magyar munkavállalók.
Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A hagyomány szerint a hangos, medvebőrös rituálé a rossz erők elűzését és a természet megújulását jelképezi.
Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
A krumplipüré az a köret, amit sokféleképpen el lehet készíteni.
A karácsonyra készülődés jegyében a Keskeny út című egyházi videós összeállításunkban három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink?
Sepsiszentgyörgyön az ünnepvárás része a regölés is, amelyet harminc éve elevenített fel a Guzsalyas Alapítvány.
Az év utolsó adásában visszatekintünk a Helyzetbe hozunk! eddigi útjára, megvitatjuk a szurkolói pletykák szerepét, elemezzük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK helyzetét, majd sportos kívánságlistát írunk 2026-ra.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője.