Hirdetés
Hirdetés
Kastélyamortizáció a filmvásznon
Megnyitás

Kastélyamortizáció a filmvásznon

Számos hiánypótló filmalkotással ismertette már meg a nagyérdeműt meghívott párosunk. Mostani adásunkban az erdélyi kastélyok helyzetét vettük górcső alá a Történelem a Maros sodrásában című filmjük kapcsán, ahol az elhagyatott, romos kúriák állapota és története mellett a követendő példáknak is teret szenteltünk, illetve szóba került legújabb, készülőben lévő alkotásuk is. Zsigmond Attila rendezővel és Bajna György újságíróval Székely Blanka beszélgetett.

Ne szúrd el a kari-ered – függőségről a Nézőpontban
Megnyitás

Ne szúrd el a kari-ered – függőségről a Nézőpontban

Már a koronavírus-járványt megelőzően akut kérdés volt Romániában, Erdélyben a szenvedélybetegség, a pandémia azonban rátett egy lapáttal, ebben a helyzetben fokozódtak a függők megpróbáltatásai.

2021-ben is magukénak érzik az úzvölgyi katonatemetőt a románok
Megnyitás

2021-ben is magukénak érzik az úzvölgyi katonatemetőt a románok

Több százan vonultak idén az úzvölgyi katonatemetőbe megünnepelni a Hősök Napját, Mihai Tîrnoveanu, a szélsőséges Calea Neamului Egyesület elnökének újabb felhívására. A trikolórokkal és ikonokkal a temetőbe vonuló románok a 2019-es temetőfoglalásról is megemlékeztek. Videón a 2021-es ünneplés.

Trianon, a látens trauma
Megnyitás

Trianon, a látens trauma

101 éve már, hogy aláírták a trianoni békediktátumot – bár inkább nevezzük
döntésnek, merthát a békeszerződéshez két fél kéne. Ennek kapcsán Murádin János Kristóf történész felidézi az ehhez vezető több évtizedes folyamatokat, és elmondja, lehetett-e esély olyan forgatókönyvre, amelynek nyomán Magyarország ne a legnagyobb vesztesként jöjjön ki az 1920-as évek vérzivataros korszakából.

Magyar szemmel fotópályázat – eredményhirdetés
Megnyitás

Magyar szemmel fotópályázat – eredményhirdetés

Lezárult a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel című fotópályázat, megvannak a nyertesek – jelentette be közösségi oldalán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Rendőrségi rajtaütés Székelyudvarhelyen
Megnyitás

Rendőrségi rajtaütés Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek és zsarolás gyanújával eljárást indítottak egy 36 éves férfi ellen, akit szerdán reggel, szervezett akcióban értek tetten a székelyudvarhelyi rendőrök. Rendőrségi felvételen az elfogás.

Dák pénzeken visszavásárolt székely kincs
Megnyitás

Dák pénzeken visszavásárolt székely kincs

„Önöknek egy a sok közül, számunkra viszont lélektani jelentősége van!” Ezzel az indokkal sikerült Bukarestben az országos bizottságot rávenni arra, hogy Gábor Áron ágyújának helye márpedig Székelyföldön van. Vargha Mihály, a közel 150 esztendeje működő Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a visszaszerzés izgalmas története mellett a felújítás alatt álló épületegyüttes történetéről, szerepéről, és jövőbeni funkcióiról is beszélt aktuális adásunkban.

Szirénával hajtották el a medvéket Tusnádfürdőn hétfőn éjszaka
Megnyitás

Szirénával hajtották el a medvéket Tusnádfürdőn hétfőn éjszaka

Medve jelenléte miatt két alkalommal is riasztották a csendőrséget Tusnádfürdőn hétfőn éjszaka. Több nagyvadról érkezett bejelentés bő egy óra leforgása alatt, egy riasztás alkalmával mindjárt hatról is – tájékoztatott közleményben a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség.

Aki rossz arcokat alakít
Megnyitás

Aki rossz arcokat alakít

A Saul fia című film ugrik be elsőre Molnár Levente nevének hallattán. A színész mindent megtesz azért, hogy a filmkészítés közelében legyen, akár szereplőként, akár castingmenedzserként.

Lóháton Csíksomlyóra
Megnyitás

Lóháton Csíksomlyóra

Elindultak Tusnádfürdőről péntek reggel a IV. Pünkösdi Lovas Zarándoklat résztvevői, közöttük Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A zarándokok két alcsíki községben és Csíkszeredában is megállót tesznek.