Székelyhon
Székelyhon
Székelyhon
Székelyhon
2018. április 10., kedd

Dragnea továbbra is törvénybe foglalná, hogy büntethetőek legyenek, akik Romániát becsmérlik

Egyelőre nem prioritás, azonban nem mond le egy olyan törvénytervezet kidolgozásáról, amelynek értelmében büntethetők lesznek azok a személyek, akik rontják Románia megítélését – nyilatkozta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) párt elnöke, Liviu Dragnea.

Dragnea továbbra is törvénybe foglalná, hogy büntethetőek legyenek, akik Romániát becsmérlik
2018. április 10., kedd

Az Európai Unióban a romániai utak a legkevésbé biztonságosak

Miközben az európai utak 2017-ben is a világ legbiztonságosabb útjainak bizonyultak, egymillió főre jutó 49 halálos balesettel , addig Románia utolsó helyen áll az Európai Unióban biztonság szempontjából.

Az Európai Unióban a romániai utak a legkevésbé biztonságosak
2018. április 10., kedd

Meleg, csapadékos időjárás lesz enyhe lehűléssel a következő két hétben

A következő két hétben meleg lesz, de csapadék többfelé kialakulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) előrejelzéséből. Az április 9-e és 22-e közötti időszakban hőmérséklet-ingadozásokra is számítani lehet – állítják a meteorológusok.

Meleg, csapadékos időjárás lesz enyhe lehűléssel a következő két hétben
2018. április 10., kedd

Meggyilkoltak egy fiatalkorú nőt Mikefalván

Gyilkosság és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást a Maros megyei ügyészség, miután egy mikefalvi ingatlanban egy nő és egy férfi holttestét találták meg.

Meggyilkoltak egy fiatalkorú nőt Mikefalván
2018. április 10., kedd

Elkezdték a kátyúk betömését Sepsiszentgyörgyön

Tartós útjavítást várhatóan májustól végezhetnek  Sepsiszentgyörgyön, jelenleg az erre vonatkozó közbeszerzés zajlik. Ezeket a munkákat most még szakcéggel végezteti el a városvezetés, hosszú távon azonban saját céggel dolgoznának Sepsiszentgyörgyön.

Elkezdték a kátyúk betömését Sepsiszentgyörgyön
2018. április 10., kedd

Udvarhelyen és Vásárhelyen már hétvégén vetítik a Valami Amerika 3-at

A Valami Amerika 3 május elején kerül Románia-szerte a mozikba, és kezdi el vetíteni a Vándormozi, de előtte Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen már meg lehet nézni a 2018-as év legsikeresebb magyar filmjét.

Udvarhelyen és Vásárhelyen már hétvégén vetítik a Valami Amerika 3-at
2018. április 10., kedd

Balesetet okozott az ittas szekeres

Mellékútról az európai útra hajtva okozott balesetet szekerével egy alkohol befolyása alatt lévő csíkkozmási férfi hétfő este.

Balesetet okozott az ittas szekeres
Balesetet okozott az ittas szekeres
2018. április 10., kedd

Balesetet okozott az ittas szekeres

2018. április 10., kedd

Ismert magyarországi színművészek Csíkszeredában

A Soproni Petőfi Színház a budapesti Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciójával vendégszerepel Csíkszeredában április 13-án és 14-én, a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Ismert magyarországi színművészek Csíkszeredában
2018. április 10., kedd

Szerdán kezdődik a tanítás

Az óvodásoknak és iskolásoknak kedden még tart a vakáció, szerdán térnek vissza a tanintézetekbe.

Szerdán kezdődik a tanítás
Szerdán kezdődik a tanítás
2018. április 10., kedd

Szerdán kezdődik a tanítás

2018. április 10., kedd

A hajnali földrengés epicentruma kevesebb mint 40 kilométerre volt Kovásznától

A Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földrengést mértek keddre virradóan 3 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) tájékoztatására hivatkozva.

A hajnali földrengés epicentruma kevesebb mint 40 kilométerre volt Kovásznától
2018. április 09., hétfő

Súlyos közlekedési baleset Galac megyében: ketten meghaltak, heten megsérültek

Ketten meghaltak, heten megsérültek egy közúti balesetben hétfőn a 25-ös országúton – közölte a Galac megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője, Eugen Chiriţă. A sérültek között három kiskorú van.

Súlyos közlekedési baleset Galac megyében: ketten meghaltak, heten megsérültek
2018. április 09., hétfő

Több mint ezerháromszázan intettek búcsút a jogosítványuknak a hosszú hétvégén

Az ortodox húsvét hosszú hétvégéjén több mint 2800 bűncselekményt állapított meg a rendőrség, közel 22 ezer bírságot szabtak ki, illetve 1324 gépjárművezetői engedélyt vontak be – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Több mint ezerháromszázan intettek búcsút a jogosítványuknak a hosszú hétvégén
2018. április 09., hétfő

Négy infografikán a magyarországi választások eredménye

Ha nem akar belemerülni a szövegbe, akkor ezek az infografikák pont Önnek készültek. Egy-két pillantás alatt lezárhatja önmagában a képet a vasárnapi magyarországi választásokat illetően.

Négy infografikán a magyarországi választások eredménye
2018. április 09., hétfő

Kezdődik a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában: íme, a program

Április 10-én, kedden kezdődik, és 28-ig tart Csíkszeredában az általános tavaszi nagytakarítást, amely útlezárásokkal is jár. Ez idő alatt a város területén lomtalanítási akció is zajlik. Mutatjuk a programot.

Kezdődik a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában: íme, a program
2018. április 09., hétfő

Kétmillió szavazattal vezet a Fidesz

A szavazatok 98,5 százalékának összeszámlálása alapján a Fidesz megszerezte a kétharmados többséghez szükséges 133 képviselői mandátumot a vasárnap rendezett országgyűlési választáson.

Kétmillió szavazattal vezet a Fidesz
Kétmillió szavazattal vezet a Fidesz
2018. április 09., hétfő

Kétmillió szavazattal vezet a Fidesz

2018. április 08., vasárnap

Szilágyi Zsolt szerint az erdélyi levélszavazatok közel felét a Néppárt és az EMNT juttatta célba

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondta: a Néppárt és az EMNT Demokráciaközpontok munkatársai, önkéntesei és tisztségviselői az Erdélyben leadott levélszavazatok közel felét időben és biztonságos körülmények között célba juttatta.

Szilágyi Zsolt szerint az erdélyi levélszavazatok közel felét a Néppárt és az EMNT juttatta célba
2018. április 08., vasárnap

Szinte háromszáz jogsit vontak be 24 óra alatt

290 gépjármű-vezetői jogosítványt és 77 forgalmi engedélyt vontak be az elmúlt 24 órában a rendőrök – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleményére hivatkozva.

Szinte háromszáz jogsit vontak be 24 óra alatt
2018. április 08., vasárnap

Elkezdődött a voksolás Magyarországon és Csíkszeredában is

A csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátuson reggel hét órától várják a levélszavazatokat, illetve azokat a választókat, akiknek van magyarországi lakcímük, de az erdélyi külképviseletek valamelyikén adják le voksukat. Csíkban nyitás után már több tízen voksoltak.

Elkezdődött a voksolás Magyarországon és Csíkszeredában is