Székelyhon
Székelyhon
Székelyhon
Székelyhon
2020. május 21., csütörtök

Az első (majdnem) szabad napok

Hétfőn reggel kivételesen nem a fecskék szerenádjára ébredtem, hanem nagy nevetések, beszélgetések, autók zúgása hallatszott be a szobámba. Bevallom, hogy hirtelen azt se tudtam mi történik, hiszen a hónapok folyamán elszoktam ettől.

Az első (majdnem) szabad napok
Az első (majdnem) szabad napok
2020. május 21., csütörtök

Az első (majdnem) szabad napok

2020. május 21., csütörtök

Továbbra sem ad ijedelemre okot az új fertőzöttek száma

Megközelítette a 17 600-at az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén eddig 1151 elhalálozást jegyeztek, 10-zel többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a Stratégiai Kommunikációs Csoport

Továbbra sem ad ijedelemre okot az új fertőzöttek száma
2020. május 21., csütörtök

Bálint Benczédi Ferenc: A ránk nehezedett gondokat a bennünk lakozó Isteni lélek tudja ellensúlyozni

Az elmúlt hónapok küzdelme a koronavírussal próbára tett egyént és közösséget egyaránt. A gyönyörű tavaszi megújhodást is bentről, az ablakon át szemlélhettük csak. Megszűntek a közösségi találkozások, üresek maradtak az előadótermek, az iskolák, a színházak, a templomok, de az élet nem állt meg.

Bálint Benczédi Ferenc: A ránk nehezedett gondokat a bennünk lakozó Isteni lélek tudja ellensúlyozni
2020. május 21., csütörtök

Hamarosan kinyithatnak a teraszok

Június 1-jétől kinyithatnak a teraszok, és a szabadtéri előadásokat is engedélyezhetik.

Hamarosan kinyithatnak a teraszok
Hamarosan kinyithatnak a teraszok
2020. május 21., csütörtök

Hamarosan kinyithatnak a teraszok

2020. május 20., szerda

Maros megyei fertőzött hunyt el

Újabb három koronavírusos beteg haláláról érkezett jelentés, az áldozatok egyike Maros megyei – jelentette szerdán délután az országos Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Maros megyei fertőzött hunyt el
Maros megyei fertőzött hunyt el
2020. május 20., szerda

Maros megyei fertőzött hunyt el

2020. május 20., szerda

Ismét működik a járóbeteg-rendelés a csíkszeredai kórházban

Részben újrakezdték tevékenységüket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban működő járóbeteg-rendelők, ismét biztosítva azoknak az eseteknek az ellátását is, amelyek nem minősülnek sürgősséginek.

Ismét működik a járóbeteg-rendelés a csíkszeredai kórházban
2020. május 20., szerda

Lehet igényelni a koronavírustesztet Székelyudvarhelyen

Fizetés ellenében, magán úton is el lehet végeztetni a koronavírustesztet Székelyudvarhelyen. A vizsgálat ára 280 lej, és az eredményt a mintavételtől számított 48 órán belül közlik.

Lehet igényelni a koronavírustesztet Székelyudvarhelyen
2020. május 20., szerda

Jelentős adomány három székelyföldi kórháznak

Százezer euró értékben támogatja a MOL Románia a Polgár-Társ Alapítvány erőfeszítéseit a koronavírus világjárvány leküzdése érdekében.

Jelentős adomány három székelyföldi kórháznak
2020. május 20., szerda

Több mint ötven koronavírus-fertőzött személyt ápolnak a csíkszeredai kórházban

Május 20-án délelőtt 54 igazoltan koronavírusos személyt ápoltak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő, illetve tüdőgyógyászati osztályán – közölte érdeklődésünkre a kórház szóvivője.

Több mint ötven koronavírus-fertőzött személyt ápolnak a csíkszeredai kórházban
2020. május 20., szerda

Több mint 10 ezer teszt után is 200 alatt maradt az elmúlt 24 órában azonosított fertőzöttek száma

Megközelítette a 17 400-at az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén eddig 1141 elhalálozást jegyeztek, 15-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte szerdai jelentésében a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Több mint 10 ezer teszt után is 200 alatt maradt az elmúlt 24 órában azonosított fertőzöttek száma
2020. május 20., szerda

Kiadós esőzésre lehet számítani csütörtök reggelig

Viharra és bőséges esőzésre vonatkozó, másodfokú riasztást adott ki szerdán az ország 15 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Huszonkét megyére elsőfokú riasztás érvényes.

Kiadós esőzésre lehet számítani csütörtök reggelig
2020. május 20., szerda

Kató Béla: A jóban is lehet rossz, és a rosszban is lehet jó

Lassan látszik az alagút vége, mondják sokan, hiszen a járvány kissé alábbhagyott és reménykedhetünk abban, hogy az újabb hullámig most egy kicsit könnyebbség lesz – szól a hívekhez Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

Kató Béla: A jóban is lehet rossz, és a rosszban is lehet jó
2020. május 19., kedd

Több százezer eurós bevételkiesés a parajdi sóbányánál

Megközelítőleg 800 ezer euróval csökkent a turizmusból befolyó bevétele a parajdi sóbányának, miután a létesítményt lezárták a látogatók elől március közepén, a kornavírus-járvány miatt.

Több százezer eurós bevételkiesés a parajdi sóbányánál
2020. május 19., kedd

Székelyföldre szerdától jósolják a jelentős csapadékkal érkező vihart

Sárga jelzésű, fokozott légköri instabilitásra vonatkozó riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riadók csütörtök estig érvényesek, előbb hét megyében, majd azt követően az ország több mint háromnegyed részében – írja az Agerpres hírügynökség.

Székelyföldre szerdától jósolják a jelentős csapadékkal érkező vihart
2020. május 19., kedd

Sok teszt, de kevés új beteg az elmúlt 24 órában

Megközelítette a 17 200-at az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén eddig 1126 elhalálozást jegyeztek, 19-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte keddi jelentésében a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Sok teszt, de kevés új beteg az elmúlt 24 órában
2020. május 19., kedd

1137-re nőtt az áldozatok száma

Újabb tizenegy koronavírusos beteg haláláról érkezett jelentés, ezzel pedig 1137-re emelkedett azoknak a személyeknek a száma, akiket COVID-19-cel diagnosztizáltak, és nem élték túl a betegséget.

1137-re nőtt az áldozatok száma
1137-re nőtt az áldozatok száma
2020. május 19., kedd

1137-re nőtt az áldozatok száma

2020. május 19., kedd

Kovács Gergely: legyünk nyitottak a lehetőségek előtt, éljünk azokkal, de maradjunk elővigyázatosak

A szükségállapot megszűnt ugyan, de még mindig nem érezhetjük azt a szabadságot, amelyre vágyunk mind az egyéni, mind a közösségi életünkben – szól a hívekhez a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Kovács Gergely.

Kovács Gergely: legyünk nyitottak a lehetőségek előtt, éljünk azokkal, de maradjunk elővigyázatosak
2020. május 18., hétfő

Ne menjenek tömegesen a hívek idén pünkösdkor Csíksomlyóra

Év elejétől készül a csíksomlyói kegyhely a pünkösdszombati búcsúra, azonban a koronavírus-járvány kapcsán végrehajtott egészségügyi döntések következtében a kegyhely idén nem tudja fogadni a tömeges zarándoklatot.

Ne menjenek tömegesen a hívek idén pünkösdkor Csíksomlyóra