November elsejétől fogadják a fűtéspótlék kérvényeket Marosvásárhelyen – jó hír, hogy ezeket online is be lehet küldeni.
Nagyjátékfilmmel és közönségtalálkozóval kezdődik szerdán délután Marosvásárhelyen a 31. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelynek a Kultúrpalota ad otthont, öt napon keresztül.
Kifogásokat emelt a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi tanács egyik augusztusi határozata ellen, amelyben a képviselők kifejezik azon szándékukat, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium átszerzésével létrehozzák a Római Katolikus Gimnáziumot.
Csillagórának nevezte Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a szombati delet, amikor többéves munkálat után átadták a felújított bonyhai Bethlen-kastélyt. A magyar kormány kétmilliárd forinttal támogatta a munkálatokat.
Dr. Bernády György városépítő polgármester szerette és támogatta a civil kezdeményezéseket, vállalkozókat, vallotta, hogy általuk fejlődhet a város. Most a nevét viselő tér is civil kezdeményezés révén újult meg.
A csütörtök délutáni, Felsősófalvánál történt hármas balesetben érintett gépkocsivezetők közül egyik sem fogyasztott alkoholt – derül ki a Hargita megyei rendőrségtől kapott adatokból.
Az ország 66 helyszínén, köztük Maros és Kovászna megyében is állásbörzét szerveznek pénteken, főleg fiatal végzősöknek. Hargita megyében korábban tartottak hasonlót.
Kávézz a rendőrökkel mottóval szerveznek rendhagyó toborzást, tájékoztatást szombaton a marosvásárhelyi Somostetőn.
Ezúttal is szünettel kellett megszakítani a marosvásárhelyi tanácsülést, miután Claudiu Maior tanácsos sértő szavakat használt a polgármesterre és egyik tanácsadójára. A téma: a szelektív hulladékgyűjtés és a kiróható tetemes bírságok.
Második nekifutásra olcsóbban szeretné megvásárolni Maros Megye Tanácsa a Marosvásárhely belvárosában, az Ifjúsági utcában levő Tervezőintézet épületét. Az önkormányzati képviselők csütörtökön újból rábólintottak a szándékra és az összegre.
Szelektív kukákat helyeznek el az osztálytermekben, kupakokat gyűjtenek, amelyeket majd jótékonysági célokra ajánlanak fel, fát ültetnek és a kerékpározást népszerűsítik – mindezt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban teszik.
Alaptalannak tartja a Maros megyei tanfelügyelőség a marosvásárhelyi RMDSZ panaszát, amelyben azt sérelmezték, hogy a lemondott magyar igazgató helyett ideiglenesen román igazgatót neveztek ki a Dr. Bernády György Általános iskolában.
A marosvásárhelyi költségvetésből próbálják pótolni a súlyosan fogyatékos személyek gondozóinak fizetését, miután az állam nem utalta ezeket át augusztusra és szeptemberre.
A marosvásárhelyi zsidó hitközség vezetője jelentette az 112-es sürgősségi hívószámon kedden, hogy két gyanús csomag van a Bartók Béla utcai zsinagóga udvarán.
Ugyanott, két időpontban emlékeztek Marosvásárhelyen az 56-os eseményekre és a hősökre. A vártemplom udvarán elhelyezett kopjafánál elsőként a marosvásárhelyi RMDSZ rendezvénye zajlott, majd az erdélyi pluralizmus jegyében szervezett megemlékezés.
Miután tavaly késeléses incidensig fajult a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumhoz csatolt római katolikus gimnázium gólyabálja utáni buli, idén az iskola vezetősége már a rendőrségnél is bejelentette az esti szórakozások idejét és helyszínét.
Vegyes családból származik, már csak ezért sem vádolható nacionalizmussal, és nem mond le tisztségéről – reagált kissé megkésve Alexandru György az RMDSZ Maros megyei szervezetének vádjaira és felszólítására. Sőt, bocsánatkérésre vár.
Kárpát-medencei disputaversenyt tartottak Marosvásárhelyen a hétvégén. Helyi és magyarországi diákok mérték össze vitakészségüket, ügyességüket a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskola által szervezett találkozón.