Cégek és a lakók támogatására számítva különböző formában hirdet adománygyűjtést a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt. A Norvégiából két éve kapott mentőautó forgalomba íratásához kéri az anyagi segítséget a nonprofit szervezet.
A Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt gyergyóújfalvi templom búcsúünnepén a látogatások, találkozások, a keresztényi magatartás fontosságáról hallhattak a hívek az ünnepi prédikációban.
Élményekben gazdagon tért haza a napokban a lengyelországi Boroszlóból (Wroclaw) az a tíz faipari technikus szakos, tizedik osztályos gyergyóditrói diák, akik számára iskolájuk, a Puskás Tivadar Szakközépiskola háromhetes tanulmányi utat biztosított egy pályázatnak köszönhetően.
A hagyományokat követve az idei faluünnepen is kitüntetéssel díjazták a Csomafalváért dolgozó, a település hírnevét öregbítő személyeket.
Kiemelt aranyminősítést kapott a gyergyóditrói Martonka Énekegyüttes a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Versenyen, és aranyminősítéssel tért haza a vetélkedő Miskolcon tartott döntőjéről a gyergyószentmiklósi Antal Csenge is.
A szórakoztatásra fektetik a hangsúlyt az idei Gyergyóújfalvi Falunapok szervezői, a programok többségét ismert és közismert előadókkal bonyolítják le. Nagy bulira lehet számítani vasárnap és hétfő este.
Csomafali Nagy Gyúródás címen hirdeti immár harmadik esztendeje a községi ünnepet Csomafalva önkormányzata. Bár a rendezvénysorozattal elsősorban a falubelieket kívánják megszólítani, a gazdag kínálatban bőséggel találni vendégcsalogató programokat is.
A tűzugrás ugyan már nem szokványos eseménye a nyári napforduló utáni ünnepnek vidékünkön, de a Szent Iván-napi rituáléhoz kötődően még vannak emlékeik az időseknek – derül ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyet kisiskolások családtagjainak bevonásával készítettek Gyergyóremetén.
Károkat okozott a kedd esti vihar Gyergyószék településein, a katasztrófaelhárító egységek beavatkozására néhány esetben szükség volt. Kidőlt fákat, ágakat távolítottak el a Bucsint átszelő, a Gyilkos-tó felé vezető országútról, illetve a libáni útról.
A jobbnál is jobb, Mindenek fölötti-díjat hozott el a gyergyószentmiklósi főzőcsapat a hét végén tartott, 11. Ceglédi Laskafesztiválról – örmény étellel, hurutos laskalevessel nyűgözte le a neves gasztronómiai szakemberekből álló zsűrit Zsigmond András séf és legénysége.
Néhány év kihagyás után idén ismét meghirdeti Legyen tiszta és virágos! elnevezésű környezetszépítő közösségi programját a gyergyószentmiklósi városháza.
Új helyszínen, bejáratott és eddig még ismeretlen programszámokkal várták az ünnepelni vágyókat a hétvégén a Ditrói Falunapok szervezői. Az önkormányzat munkatársai mellett ezúttal a lakók is bőséggel kivették részüket a teendőkből.
A gyergyócsomafalvi lakóktól és civil szervezetektől kéri a község önkormányzata, hogy tegyenek javaslatokat az idei díszpolgári cím jelöltjeire. A falunapokon odaítélendő kitüntetésre június 22-ig nyújthatók be jelölések.
Sikerekben gazdagon, önbizalmukban megerősödve tértek haza a Fehér megyei Lőrincrévén tartott lovasterápiás versenyről a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány Örömhang(o)LÓ III. című programjának foglalkoztatottjai.
Jó hangulatban, számos résztvevővel zajlottak az idei gyermeknapi rendezvénysorozat pénteki szabadtéri programjai Gyergyószentmiklóson. A kicsik már a délelőtti órákban birtokukba vették a csodanap eseményeinek helyszínét.
Új programmal bővül a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ kínálata: tárlatok sorozatával tiszteleg azon kerek évfordulót ünneplő képzőművészek előtt, akik az évek folyamán részt vettek, alkottak a Szárhegyi Művésztelepen.
A versmondók találkozójával elkezdődött Gyergyószentmiklóson a gyermeknapi programok sorozata, a keddi eseményen több mint száz óvodás és kisiskolás adta elő madár témájú versét a művelődési ház nagytermében. A rendezvény június elsején szabadtéri programokkal folytatódik.
Két alkotással nevezett be, és mindkettővel díjat nyert az idei Nemzetközi Természetfilm-fesztiválon a gyergyói filmműhely. A Vaszi Leventéről szóló portréfilmet, illetve az ember és medve barátságát bemutató alkotást egyaránt elismerte a zsűri.