
Iringó (balról), Henrietta és Zsófia a tehetségkutató oroszhegyi elődöntőntőjén. A döntőben is remekeltek
Fotó: Szabó Ágnes
Kiemelt aranyminősítést kapott a gyergyóditrói Martonka Énekegyüttes a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Versenyen, és aranyminősítéssel tért haza a vetélkedő Miskolcon tartott döntőjéről a gyergyószentmiklósi Antal Csenge is. Népdal-kategóriában szerezték meg a rangos elismeréseket.
2018. június 29., 15:402018. június 29., 15:40
2018. június 30., 15:372018. június 30., 15:37
Mindössze háromtagú a ditrói Martonka Énekegyüttes, de a népművészeti tehetségkutatón nem a létszám, hanem a felkészültség, az előadásmód számít. Az együttest irányító Szabó Ágnes, nyugdíjas tanítónő arra is figyelt, hogy „hazait” kínáljanak a verseny zsűrijének:
Az Oroszhegyen tartott erdélyi elődöntőn kiemelt helyezést ért el a trió, ezzel biztosítottá vált a döntőn való részvétele.
– összegezte röviden a június 23-án, Miskolcon való szereplést Szabó Ágnes. A ditrói hagyományőrzők kis csoportjának irányítójaként arról is beszámolt, hogy a Martonka együttes tagjai aktívan kiveszik részüket a csoport heti rendszerességgel tartott tevékenységeiből is, szeretettel tanulják a népdalokat, és tehetségük mellé szívüket is adják az énekléshez.
Fotó: Magyar Közösségek Szövetsége
A nyugdíjas pedagógus törekvése elismerését is „látja” a díjban. „Én olyan családi környezetben nőttem fel, ahol a népdal szeretetét magamba szívtam. Azt szeretném, hogy a gyerekek már kis korban találkozzanak a népdallal.
– fogalmazott. Hozzátette: „Léteznek jellegzetesen gyergyói népdalok, amelyek szépségét Kodály és Bartók is felfedezte. Ezek a sajátjaink, elsősorban ezeket érdemes kutatni, újratanulni.”
Antal Csenge a nemrég készült székelyruhájában nyerte az aranyminősítést
Fotó: Antal Kinga
Antal Csengének, a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskola ötödik osztályos tanulójának nem első megmérettetése volt a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Verseny. Folyamatosan díjakkal tér haza, az elmúlt hétvégén Miskolcon aranyminősítést kapott.
Csenge már kiskorától közeli barátságban van a népdallal, az énekléssel. Mezei Magdolna tanítónő irányításával mindig dobogós helyezést ért el, nemrég
Az Oroszhegyen szervezett erdélyi előválogatót megnyerve vett részt az elmúlt hétvégén a Miskolcon tartott Dunán innen, Tiszán túl versenyen. A gyergyószentmiklósi kislány népdal-kategóriában a korosztálybeli társait maga mögé utasítva nyert aranyminősítést. „Csenge egyszerűséggel veszi a versenyeket, fogadja a díjakat, nem tulajdonít nekik nagy dolgot.
Tulajdonképpen a kudarcot nem is volt nagyon lehetősége megélni, mert mindig díjat kapott. Nem is tudom, hogy hogyan élné meg” – mondta Antal Kinga, Csenge édesanyja.
Több mint egy éve, ötödik osztályba lépve Csenge a versenyekre Korpos (Nagy) Zsuzsa néprajzkutatóval készül, aki maga is néptáncol és énekel. A Dunán innen, Tiszán túl című népdalversenyre is közösen készültek, utaztak. „Hetente egyszer találkozunk és gyakorolunk, gyűjtésekből tanulunk. Sok ének van Csenge tarsolyában, és amelyek találnak hozzá, jól megérnek benne, azokból választunk a versenyekre. A miskolci fellépésre egy moldvai csokorral készültünk, és a legjobb, aranyminősítést érdemelte ki” – ismertette Korpos Zsuzsa.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!