A csomafalvi faluünnepek hagyományos momentuma. A község zászlaját idén is felvonják
Fotó: Pethő Melánia
Csomafali Nagy Gyúródás címen hirdeti immár harmadik esztendeje a községi ünnepet Csomafalva önkormányzata. Bár a rendezvénysorozattal elsősorban a falubelieket kívánják megszólítani, a gazdag kínálatban bőséggel találni vendégcsalogató programokat is. Az ötnaposra tervezett idei ünnep ma könyvbemutatóval kezdődik.
2018. június 27., 13:382018. június 27., 13:38
„Másnak van falunapja, mások fesztiváloznak, mi, csomafalviak gyúródunk!” – két évvel ezelőtt jelent meg először ez a felirat a községi ünnep programjait hirdető plakátokon. A magyarázat szerint
Az idei ünnep is ezen az elképzelésen alapul, helyiek főszereplésével bonyolítják le a programok legtöbbjét.
Szerdán Székely Jolán Ágnes könyvbemutatójára várják az érdeklődőket – a Nyílik, hajlik a csomafalvi utca című kötetbe a falu verses-énekes népköltészetét gyűjtötte egybe a szerző.
Csütörtökön a helyi oktatásért tevékenykedők kapnak kiemelt szerepet; a pedagógusokat ünneplik ezen a napon.
A Szent Péter és Pál búcsús ünnepnap programkínálata igencsak gazdag. Pénteken, kora reggel a helyi fúvószenekar ébreszti a falu népét, hogy legyen idő elkészülni a déli 12-kor kezdődő szentmisére.
A piactéren délután fél öttől egymást követik a szabadtéri előadások, ahol köszöntik a legifjabb, legidősebb csomafalviakat, valamint a kulturális csoportok és civilszervezetek vezetőit. A délután folyamán fellépnek a Step Dance Sportklub, illetve a Mocorgók Néptáncegyüttes táncosai, műsorral jelentkezik a helyi idősek csoportja és taekwondo-bemutató is lesz.
Szombaton tartják a helyi ízek főzőversenyét és megszervezik a Csomafalva házi-kártyajátéka néven hirdetett preferansz-versenyt. A Napfény Szociális Központ nyílt foglalkozást tart a gyerekeknek ezen a napon, de a kicsiknek még számos szórakozási és sportolási lehetőséget, vetélkedőket kínálnak a szervezők.
A piactéri előadósátorba azoknak lesz érdemes ellátogatni, akiket érdekel a helytörténet, a néprajz, ezekben a témákban lesznek ugyanis könyvbemutatók és előadások a szombati nap folyamán. Este a Brill Dance Táncstúdió, a Rafters együttes és a Pesty Party ShowBand szórakoztatja az ünneplőket.
Vasárnap labdarúgótorna, sakkverseny szerepel programon. Az idei faluünnep táncházzal zárul.
A részletes program Csomafalva Facebook-oldalán böngészhető.
Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.
Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.
Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.
Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.
Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.
Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
szóljon hozzá!