Gyergyói örökségünk címmel népzenészek, néptáncosok tartanak bemutatót szombaton a budapesti Fonó Budai Zeneházban.
Idén is megszervezi gyerekeknek szóló ajándékozó akcióját a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége. Az Angyalok játéka nevű programban egymást örvendeztethetik meg ajándékaikkal a benevezők.
Rekordszámú résztvevővel zajlott a Szent Miklós Napok hagyományos programjaként szervezett Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny és Süteménymustra, 47 csapat szállt versenybe a vándorserlegért a rendezvény szombati, sorban a kilencedik kiadásán.
Könnyűzenei válogatást állítottak össze az elmúlt 25 évben készült gyergyószéki vonatkozású dalokból. A tizenöt dalt tartalmazó lemez mesterpéldányát szombaton mutatják be a Szent Miklós Napok részeként.
Szent Miklós püspökkel találkozhattak a járókelők Gyergyószentmiklóson. „Voltak, akik szinte sírva jöttek, hogy ők mindig is hittek a Mikulásban, de most végképp meggyőződtek a létezéséről” – mondta megrendülten a pusztavámi férfi, akiben megjelenése folytán sokan a valódi Mikulást vélték felfedezni.
A hagyományos programok mellett újdonságokkal is várják a gyergyószékieket a Szent Miklós Napokra egészen vasárnapig. Az érdeklődők többek között koncerteken, disznótoros fesztiválon, sütemény- és kocsonyamustrán vehetnek részt.
A felvidéki Kassán adventi rendezvényen, Jánokon pedig betlehemes találkozón mutatta be a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület a Szállást keres a Szent Család című ájtatosságát.
Ha településfejlődésről esik szó a Gyergyói-medencében, többen a községeket emelik ki, elmarasztalva a térségközpontot, Gyergyószentmiklóst. Ezzel azonban nem feltétlenül értenek egyet az általunk megkérdezett polgármesterek.
Lejár a jelentkezési határidő november 28-án a gyergyószentmiklósi Szent Miklós napi seregszemlére, és közeleg a disznótoros főzőversenyre, illetve a forraltbor-készítő versenyre való benevezés határideje is.
Nem hagyja feledésbe merülni a katonadalokat a Gyergyóditróban nemrég alakult férfi dalkör. A Ditrói Hagyományőrző Csoport keretében működő tizennégy tagú együttes legközelebb szombaton lesz hallható a ditrói hagyományőrző esten.
Nagy volt a túljelentkezés a Pro Terra Alapítvány idei összekovácsoló programjára, amelyen három osztályközösség vehetett részt, ahol többek között önismereti gyakorlatokat, csapatépítő és élménypedagógiai játékokat próbálhattak ki.
Hiába érvényes a bérlet, este nyolc után nem utazhatnak ennek felmutatásával a diákok a Gyergyószentmiklósról induló, a környék településeit érintő buszjáratokon. Az iskolák kérésére hozták be az intézkedést a társaságok.
Pályaorientáció témában szervezik idén a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát, amelyet november 17–18-án tartanak a borzonti Rubin Panzióban. A képzés általános és alapvető célja a helyes önértékelésen alapuló jövőterv kialakítása.
Két kategóriában hirdettek nyertest a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat hétvégi díjkiosztóján, és mindkét első helyezést gyergyói zenekarnak ítélték oda. Van valami a – gyergyói – levegőben...
Rászoruló családok gyerekei számára gyűjt játékokat, tanszereket a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi szervezete. Az adakozni vágyók november 24-én adhatják le felajánlásukat a város központi parkjában kialakított gyűjtőpontnál.
A középiskolások kategóriájában a Szín-kron csoport, az általános iskolások mezőnyében pedig a Játszínkék csapata nyerte az első díjat a hétvégén tartott Diákszínjátszó Fesztiválon, Gyergyószentmiklóson. A vándorkupának a színkronosok örülhetnek a rendezvény következő kiadásáig.
Egy év kihagyás után ismét diákszínjátszó fesztivált szervez Gyergyószentmiklóson az Ifitéka. A hétvégi rendezvényen négy település hét csapatának előadása lesz látható.
A városlakók jóérzésére kíván hatni a gyergyószentmiklósi önkormányzat társadalmi célú kisfilmjeivel, amelyeket a város közösségi oldalán is közölnek.