A gyergyószentmiklósi Márton Áron utcában a huszadik század első évtizedének hangulatát teremtik meg békebeli étkekkel, italokkal, a kort idéző foglalkozásokkal, előadásokkal. Ez várja többek közt az érdeklődőket a Gyergyói Nyári Kulturális Fesztiválon július 6–9. között.
A gyergyószentmiklósi Szent László-parkban évről évre összegyűlnek a hívek Szent László ünnepén. Kedden délután a helyi fúvószenekar fogadta a parkban a búcsús szentmisére érkezőket, a Sipos család gondozta téren Boldizsár Ferenc lelkipásztor mondott szentbeszédet.
Gyergyótekerőpakon szombaton tartották a búcsús szentmisét az egyházközség védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak ünnepén. A fúvószenekar fogadta a vendégeket, és az önkéntes tűzoltók díszegyenruhába köszöntötték e napon a falustársaikat, a meghívottakat.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban szombaton a Múzeumok Fehér Éjszakája rendezvényen az értékek felmutatására fektették a hangsúlyt. Könyvbemutatóval, kiállításmegnyitóval, koncertekkel és rendhagyó tárlatvezetéssel várták a látogatókat.
A Fészek, Gyergyói Édesanyák Egyesülete Bababörzét és gyerekruhavásárt szervezett. A jó hangulatú, nagy látogatottságnak örvendő rendezvénynek szombaton a Salamon Ernő Gimnázium tornaterme szolgált helyszínéül.
A Gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola negyedik alkalommal szervezte meg Városi Pedagógusnapot. Pénteken este művelődési ház színháztermében köszöntötték pedagógusokat. Nemcsak a zene nyelvén, hanem gyerekrajzokkal is üdvözölték azokat, akik a nevelést választották hivatásukul.
A Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban fesztivált fesztiválra szerveznek, így igyekeznek Gyergyószék lakóinak, illetve a vendégeknek igényeit kielégíteni. Szombaton tartják a Múzeumok Fehér Éjszakáját.
A Fúvószenei Világszövetség (WASBE) égisze alatt első alkalommal szerveztek Romániában Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt. A háromnapos rendezvénynek Csíkszentsimon adott otthont. A résztvevő zenekarok között első díjat kapott a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
Ha kellemes helyen, kulturált környezetben szeretné eltölteni szabadidejét, akkor a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár szeretettel várja programjára. Az Idősebb könyvbarátok klubja májusban indult, és kéthetente találkoznak az olvasást választó gyergyóiak.
Gyergyószéken a Hargita Megyei Művészeti Népiskola keretében számos szakoktatás zajlik. Minden évet vizsgával zárnak azok, akik a népiskola nyújtotta lehetőségeket kihasználva tanultak varrni, festeni, zenélni és bútort festeni.
Rendhagyó kiállítást nyitottak meg Gyergyószentmiklóson az Angel's Kávézóban. A Gyermekek Háza kézműves-művészeti szakkörére járó fiatalok alkotásait tették közszemlére kedden délután. A kávézóban még két hétig bárki megtekintheti a munkákat. A megnyitón a jó hangulatban való alkot
Míg az elmúlt években nem volt példa arra, hogy Gyergyószéken fertőző betegség bukkanjon fel, most változott a helyzet, egy lónál megállapították a fertőző kevésvérűséget.
Háromnapos programot szervezett a Gyergyószentmiklóson működő, értelmi sérültek fejlesztését szolgáló intézmény. A Napsugár az esőben egyesület ezúttal hazai barátszervezeteit látta vendégül.
A négynaposra tervezett Gyergyóalfalvi Falunapok rendezvényét idén úgy állították össze, hogy minden korosztálynak élményt nyújtsanak.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola és a Batthyány Ignác Technikai kollégium végzőseit búcsúztatták a ballagási ünnepségeken Gyergyószentmiklóson.
Nem első alkalom, hogy Gyergyószentmiklóson kóbor kutyák támadnak háziállatokra. Ezúttal a Tölgymező utcában, a Blénesi-portán garázdálkodtak, immár harmadszorra. Kártérítést csak a vadkárok után fizetnek, így a gazda marad a kárral.
Gyermeknapi Versmondók Találkozójára és június 1-jei Gyermeknap, csodanapra várja a jelentkezőket a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ.
A gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában pénteken nyitották meg a Zarándoklat című tárlatot, és mutatták be a szintén Zarándoklat címmel megjelent művészalbumot.