
Harmadik alkalommal tettek kárt kóbor kutyák Blénesiék gazdaságában
Fotó: Blénesi Árpád
Nem első alkalom, hogy Gyergyószentmiklóson kóbor kutyák támadnak háziállatokra. Ezúttal a Tölgymező utcában, a Blénesi-portán garázdálkodtak, immár harmadszorra. Kártérítést csak a vadkárok után fizetnek, így a gazda marad a kárral és a rettegéssel, hogy újra támadni fognak. Mert az egykori öntőde elhagyatott udvarán tanyázó kutyákat valaki eteti.
2017. május 24., 22:022017. május 24., 22:02
„A kutyák bejutottak a kerten, megöltek három bárányt, továbbá több juhot és bárányt súlyosan megsebeztek, a tyúkokat is megtizedelték. Ezidáig a kár 2500 lej, és még nem lehet tudni, hogy az állomány többi része hogyan éli túl a történteket.
– ismertette a vasárnap reggel történtek kapcsán Blénesi Árpád. „Miután a nagytestű kutyákat kikergettük az udvarról, a régi öntőde irányába futottak. Én is állatszerető, kutyakedvelő ember vagyok, de mindennek megvan a helye és a rendje. Nem tartom helyesnek, hogy a kóbor kutyák, melyek akár betegségeket is hordozhatnak, és veszélyesek mind az emberre, mind a háziállatokra, szabadon, falkában járkáljanak.
– fejtette ki a károsult, aki kilenc éve tart juhokat, és ez már a harmadik eset, hogy kóbor kutyák garázdálkodnak a gazdaságában.
Fotó: Blénesi Árpád
Mint megtudtuk, az esetről a helyi rendőröket is értesítették, akik a helyszínen fényképeket készítettek, jegyzőkönyvet írtak, és jelezték: a polgármesteri hivatalhoz kell fordulni.
„Tudomásom van arról is, hogy a városban még történt hasonló eset. Mivel nem tartom járható útnak, hogy öntörvényűen oldjam meg a problémát, a polgármesteri hivatalnál a megbízott személyt kerestem meg, és
Úgy gondolom, hogy ha a városban ilyen dolgok megtörténhetnek, az a megbízott személyek hanyagságát jelzi” – mondta a károsult gazda.
Dr. Gáll József körzeti állatorvos elmondta, több esetben jelentettek a gazdák hasonló kárt. Az állatorvos megjegyezte, a kóbor állatok ügyében a városvezetés kell lépjen,hiszen az ő hatáskörébe tartozik a kóbor kutyák okozta problémák megoldása.
A kutyák az egykori öntőde felé vették az irányt. Az elhagyatott udvaron etetik őket
Fotó: Blénesi Árpád
Ha hasonló kár ér bárkit, mihamarabb forduljon az országos vagy a helyi rendőrség munkatársaihoz – olvasható többek között a gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtószóvivőjének a válaszában. „Az illetékesek a fényképkészítés, helyszíni terepszemle és a jegyzőkönyvbe vétel után, megpróbálják azonosítani a kutya tulajdonosát.
– ismertette a szóvivő.
Tőle tudjuk azt is, hogy szerdán délben a helyi rendőrség munkatársai tartottak ellenőrzést, az öntőde udvarára látogattak.
– tájékoztatott a sajtószóvivő.
A lakók a 0743–658358-as vagy a 0740–557885-ös telefonszámokon jelenthetik a kóbor állatok garázdálkodását, vagy kérhetik befogásukat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!