Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy március 23-án, szombaton, 8 és 12.30 között nyitva tart a hivatal adóbegyűjtő pénztára, míg március 25–28. közötti időszakban hosszabbított órarenddel működik, naponta 8-tól 18 óráig fogadja ügyfeleit.
A Hagyományok Háza március 19-én rendezte első Szakmai Nyílt Napját. A hagyományteremtő céllal megrendezett szimpózium résztvevői betekintést nyerhettek az Intézmény tevékenységeibe, eredményeibe, az elmúlt évek változásaiba, és megismerhették az új arculatát is.
A Magyar Állami Népi Együttes Esti dal, avagy „Szálljatok fiókáim!” – szabad emlékezés Rábai Miklósra című március 24-ei bemutatójával emlékezik alapítója halálának félévszázados évfordulójára.
Kovásznán 16,7 millió lejnyi támogatást nyert a Közüzemek Rt. az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében. A beruházást 24 hónap alatt kell kivitelezni.
Mindenki számára nyitott Tavaszünnepet szervez a Perkőn a kézdivásárhelyi Waldorf-közösség március 23-án, 9:30-tól.
A korábbi évek gyakorlatával ellentétben már nem az építőiparban van a legtöbb feketemunkás, hanem a kiskereskedelemben, szolgáltatóiparban – tudtuk meg Ördög Lajostól, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség (ITM) vezetőjétől.
Pályázati szakasz előtt áll a baróti kórház új épületszárnyának projektje, amely négy kórházi osztály számára nyújtana új, felszerelt teret.
Mihály János, az Udvartér Színház társulatának tagja újabb darabban, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közös produkcióban, Ivan Viripajev Részegek című előadásában áll színpadra Kézdivásárhelyen március 22-én és 23-án 19 órától.
Minden év március 21-én világszerte ünnepeljük a Bábszínház Világnapot, amely egy különleges alkalom arra, hogy elmerüljünk a bábszínház varázslatos világában.
Egy hónappal korábban egy bajnoki mérkőzést követően adott pozitív doppingmintát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgó-együttes játékosa. A klub várja a B-próbát.
Károsan befolyásolta a magyar tagozatos próbaérettségizők román jegyeit – és egyben végső átlagait – az idén alkalmazott digitális javítási rendszer.
Emlékeket, családokat és nemzeteket köt össze. A gasztronómia sokkal fontosabb, mint ahogyan felületesen gondolnánk róla – vallja Nyáry Krisztián író és Mautner Zsófia gasztroblogger. A Rádió GaGának a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon adott interjúban elárulták, miért tartják kulcsfontosságúnak a régi receptek feltámasztását, és miért olyan szoros a kapcsolat az ételek és az identitás között. A beszélgetés a híres Déryné-féle káposztáról is szólt.
Áthajtott a szembejövő sávba, és egy másik autónak ütközött egy ittas férfi szombaton éjszaka a 12-es országúton, Sepsiszentgyörgy közelében – számolt be a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Szereti a székelyeket, magát is annak tartja, ugyanakkor nem kedveli a "melldöngető" székelykedést - mondja a szerző, Zsidó Ferenc legújabb regényével kapcsolatban.
Március 19-én, kedden 18 órától az udmurt irodalom történetének rövid bemutatására kerül sor a Lábasházban.
Az ünnep megzavarására hivatott elszántsággal és egy nagyméretű, magyarellenes feliratot hirdető molinóval vonult be a Nemzet Útja (Calea Neamului) vezetője harmadmagával Sepsiszentgyörgy központjába március 15-én.
A Kézdivásárhelyi SE szombaton a a Viitorul Curița ellen a hosszabbításban a sírból hozott vissza egy pontot a labdarúgó III. Liga 5. csoportja alapszakaszának 17. fordulójában.
Az év első két hónapjában már közel 90 ezer lejre büntetett illegális faanyag szállítása miatt a Brassói Erdőőrség Kovászna megyei kirendeltsége, valamint elkoboztak majdnem 450 köbméter rönkfát, nagyobbrészt a HS Timber Group cégtől (volt Schweighofer).
Mióta az RMDSZ tavaly márciusban kilépett a kormányból, az erdőtulajdonosok nem kapták meg azokat a kompenzációkat, amelyek azért járnak, mert nem termelhetnek ki fát saját, de védett státuszt élvező erdeikből.