Késtek a Székely Mikó Kollégium felújítási munkálataival, ami az oktatásban nem okoz gondot, viszont az üzlethelyiséget bérlőknek igen. A szerződéseket mindenki felmondta az iskolaépület alatti részeken.
A Com’ON Sepsi negyedik kiadása sok innovatív kezdeményezést és újszerű ötletet támogat. A szeptember első felében zajló akciókról az alábbi közleményben tudósítanak.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Tegnap több mint harmincezer óvodás és iskolás kezdte Háromszéken a tanévet, az első lendületüknek október 21-ig kell tartania, akkor lesz az első vakáció, majd további négy a tanév végéig, 2023. június 16-ig. A Bod Péter Tanítóképzőben három kilencedik kezdett, Csernátonban felújított iskolát adtak át, a Mikóban több mint 1200, de Kovásznán és környékén is ezer diák kezdett, előttük a jövő. Ezekre a helyekre értünk el tegnap.
A társulat #Reaktiv elnevezésű projektje március-november időszakban zajlik, és legfontosabb célja, hogy öt település középiskoláiban, mintegy 250 diák és 50 tanár számára a színház, a film és a drámajáték segítségével impulzust és lendületet adjon a Covid19 utáni időszak újrakezdéséhez.
Vasárnap késő délután zenétől volt hangos a kézdivásárhelyi Wegener park: fúvóstalálkozót szerveztek. Az eseményen többtucatnyi fúvós jelent meg számos települést képviselve.
A zenetanárból festőművésszé átlényegült alkotó, Györkös Mányi Albert (1922–1993) világát a maga sokrétűségében és árnyaltságában bemutató életmű-kiállítás nyílt péntek délután az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK), illetve az Árkosi Művészeti Központban Sepsiszentgyörgyön. A megyeszékhelyről, valamint Barótról és Brassóból összegyűlt szép számú közönséget dr. Bordás Beáta intézményvezető köszöntötte.
Románia három női labdarúgó-válogatottja játszott mérkőzéseket az utóbbi napokban, mindegyik csapatnak van székelyföldi tagja.
A Székelyföld-kupa elnyerése után a Gyilkos-tó Kupán harmadikként végzett a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely szoros meccseket vívott Galaccal és a tornagyőztes Gyergyói HK-val. A háromszékiek készen állnak az új idény kihívásaira.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A 2022-es nyár volt a legmelegebb Magyarországon 1901 óta - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn megjelent elemzésében.
Egy szakértői vélemény késése miatt még legalább egy hónapig zárva marad a parajdi sóbánya - közölte hétfőn a Székelyhon.ro a bányaigazgatóra hivatkozva.
Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé. A választási eredmény azt jelenti, hogy Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke a távozó Boris Johnson utódjaként.
Megkezdődött hétfőn Angliában az omikron koronavírus-változatokra kidolgozott oltások beadása.
Kipfujolták George Simion AUR-elnököt a diákok a bukaresti Gheorghe Lazăr Líceumban, ahol az iskola volt végzőseként mondott volna tanévnyitó beszédet - adta hírül a Digi24.ro.
A legjobb narrátor Emmy-díját nyerte el szombaton Barack Obama egykori amerikai elnök a Netflix A legszebb nemzeti parkok című dokumentumfilm-sorozatában nyújtott teljesítményéért.
A kertvégi illemhelyek szégyenletesek, végleg el kell tűnniük - üzente Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a tanévkezdés alkalmából.