Befejeződött az Osonó alkotói tábora

A társulat #Reaktiv elnevezésű projektje március-november időszakban zajlik, és legfontosabb célja, hogy öt település középiskoláiban, mintegy 250 diák és 50 tanár számára a színház, a film és a drámajáték segítségével impulzust és lendületet adjon a Covid19 utáni időszak újrakezdéséhez.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 06., 00:082022. szeptember 06., 00:08

A projekt részeként, augusztus 28. és szeptember 3. között Sepsikőröspatakon került sor arra a drámatáborra, amelyben a partneriskolákból kiválasztott diákok és tanárok vettek részt. A tábor egyik kiemelt célja – a színházi és önismereti műhelyfoglalkozások mellett – egy 15 perces rövidfilm elkészítése volt, amely a résztvevő fiatalok és tanárok kreativitását és saját, személyes tapasztalataikat segítségül hívva a jelenkori oktatási helyzetre reflektál.

A Román Nemzeti Kulturális Alap által támogatott #Reaktiv projekt első szakaszában az Osonó két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár március végén csapatépítő és önismereti műhelyfoglalkozást tartott a fiatalok és tanáraik számára. A tréningek jó helyzetnek bizonyultak arra, hogy az elmúlt két év és főként az online oktatásban kialakult nehéz helyzet után mind a fiatalok, mind a tanárok motivációt kapjanak a munkához, a tanuláshoz. A két szakember szeptember folyamán visszatér a csoportokhoz, hogy az önismereti tréningek által megerősítse és elmélyítse mindazt, amit a projekt során a résztvevők önmagukban, motivációjuk, céljaik és együttműködésük tekintetében megtaláltak.

Májusban Szilágycseh, Nagykároly, Nagyvárad, Érmihályfalva és Sepsiszentgyörgy középiskolás diákjai láthatták az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadást, amelyek után közönségtalálkozókra került sor, így teret adva a közös gondolkodásra, a dokumentarista produkcióban felvetett témák és problémák megvitatására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés