Horthy-szobrot avattak a magyar parlamentben

A rendszerváltás során, majd azt követően természetszerűleg sor került több jelentős magyar  történelmi személyiség újratemetésére. Nagy Imrének és mártírtársainak 1989 június 16-i méltó eltemetését a demokráciába való átmenet legjelentősebb szimbolikus mozzanataként tartjuk számon. Tény, hogy történelmi szempontból fontosabb volt és nagyobb tömegeket mozgatott meg, mint a köztársaság kikiáltása.

Nem sokkal később az 1990-es első szabad választás után 1991. május 4-én az 1975-ben Bécsben elhunyt Mindszenty József bíborost, Magyarország hercegprímását helyezték örök nyugalomra Esztergomban, 1993. szeptember 4.-én az 1957-ben Estorilban jobblétre szenderült Horthy Miklóst temették újra Kenderesen, 1994 júniusában Bethlen István korábbi miniszterelnök jelképes hamvait temették el a Kerepesi temetőben, hogy csak a legjelentősebb idevágó eseményeket említsem.    

Mindezen kegyeleti aktusok közül szabályos politikai vihart Horthy Miklós újratemetése körül kavart a balliberális oldal, hetekig zengett a sajtó a gyűlölködő hisztériától és gyalázkodástól.

Horthy Miklós politikai örökségét teljes egészében a Magyar Igazság és Élet Pártja, a 2016 előtti Jobbik, majd annak szellemi utódja, a Mi Hazánk mozgalom vállalta fel. A Fidesz szellemi holdudvarához tartozó jelentős véleményformálók, mint Bayer Zsolt és Szentesi Zöldi László méltató írásokat közöltek a kormányzóról, Lázár János 2019 novemberében Horthy Miklós budapesti bevonulásának 100. évfordulóján virágot vitt a kormányzó kenderesi sírjára, leszögezve, hogy Horthy „hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”.

Mindazonáltal a párt fősodra ódzkodik attól, hogy teljes mellszélességgel beleálljon a vitába és megkísérelje helyretenni a köztudatban Horthy Miklóst és a Horthy-korszakot.

A Mi Hazánk mozgalom kezdeményezte nemrég Kövér László házelnöknél, hogy az Országház kupolatermében a nemzet nagyjai mellett helyet kapjon Horthy Miklós is, de nem kaptak választ. 

A párt vezetői nem sokat teketóriáztak, hanem Dúró Dórának, a parlament alelnökének irodájában leplezték le a Horthy-szobrot, ami alkalmat adott az ellenzék legmagyargyűlölőbb figuráinak, Kálmán Olgának, vagy a Csíksomlyói búcsút a gyűlölet és a tudatlanság fesztiváljának nevező Konok Péternek, hogy egy kiadósat nácizzanak, vagy trágár stílusban gyalázzák a kormányzót és híveit.

Az irritált nemzetellenes reakciókból is látszik, hogy bármennyire szeretné megúszni ezt a nemzeti oldal egy része, a kérdést tisztába kell tenni.

Horthy Miklós országlása alatt egy halálra ítélt működésképtelen, erőforrásaitól megfosztott, nemzetközileg elszigetelt országot egy évtized alatt sikerült talpra állítani, gazdaságilag működő- és versenyképessé tenni. Ebben az időszakban hatalmas volt a kulturális fejlődés, példaértékű a közbiztonság, az egész társadalmat áthatotta a nemzetépítés igyekezete és a revízió gondolata.

Ha van korszak a magyar történelemben, amire büszkén hivatkozhatunk s amit etalonnak tekinthetünk mai is, akkor a Horthy korszak az. S csak üdvözölhetünk minden kezdeményezést, minden akciót, mely hozzásegíti a magyarságot ahhoz, hogy e korszak névadójának emlékét méltó módon őrizze és ápolja.