Idén tizennegyedik alkalommal hívták találkozóra barátaikat, motoros társaikat az erdővidéki Turul Motorosok Klub tagjai. A motorosok ezúttal is Barót központjában gyülekeztek: szombaton délben színültig telt a parkoló a kétkerekű járgányokkal, az utoljára érkezők már be sem fértek, az úttest két oldalán foglalták el helyüket.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egy új temető létesítését tervezi, e célra már megvásároltak egy területet. Erre azért van szükség, mert a volt katonai lőtér még mindig nem került a város tulajdonába, mivel a védelmi minisztérium szerint a hadseregnek szüksége van egy gyakorlótérre.
Június 7-én, szerdán az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskolában és a Hangyaboly Óvodában zárult le a Salvatore Egyesület Civil Licit-győztes Ovi-suli elsősegély projektje. A részletekről Buna Attila egyesületi elnök számolt be lapunknak.
Vádat emelt a DIICOT Adriean Videanu volt gazdasági miniszter, Viorel Palaşcă volt államtitkár és Ioan Niculae üzletember ellen a Romgaz-sikkasztással kapcsolatos ügyben, írja az Agerpres.
A grúz-német-francia koprodukcióban készült Az én boldog családom (Chemi bedinieri ojakhi) című film nyerte a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), írja az MTI.
Klaus Johannis külpolitikai sikereként könyvelték el a szombaton megjelent központi sajtókommentárok azt, hogy Donald Trump amerikai elnök fogadta a román államfőt, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Romániát, ugyanakkor megjegyzik: aligha nyílt volna meg a Fehér Ház ajtaja Johannis előtt, ha Románia nem vállalta volna, hogy dollármilliárdokat költ amerikai fegyverekre.
Szombaton a Perkő-nyeregben zajlott a tizenkettedik Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó. A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében tető alá hozott rendezvényen nyolc megye, negyven gyermek és ifjúsági tánccsoportjának mintegy ezerkétszáz táncosa vett részt.
A Román Kézilabda-szövetség június 6–8. között szervezte meg Râmnicu Vâlceán az országos minikézilabda-bajnokság döntős szakaszát a 2006-ban született lányok számára, amelyen Háromszék a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub révén volt érdekelt.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is díjazta a legjobb megyeszékhelyi sportolókat. A helyi képviselőtestület áprilisi ülésén döntött a Sepsiszentgyörgy-sportdíj létrehozásáról, amely által összesen 22 sportoló és edző részesült elismerésben.
Csütörtöktől vasárnapig tizenegyedik alkalommal mozgott együtt Sepsiszentgyörgy apraja-nagyja a Sportnapok soros kiadásán. A négynapos eseménysorozat az ország egyik legnagyobb tömegsport-rendezvényének számít, ezúttal közel 40 egyesület hozzájárulásával 80-nál több programszám közül lehetett válogatni, 65 különböző sportágba betekintést nyerni. Összegyűjtöttünk néhány eredményt a teljesség igénye nélkül.
Június 17–18-án Nyujtódon az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület első alkalommal rendezi meg a Háromszéki Lovasnapokat.
Az idei huszártoborzót Kézdiszéken rendezték meg, a kétnapos rendezvény kiindulópontja Kézdiszentlélek volt, ahol legutóbb 2010-ben szerveztek hasonlót. Akkor startolt el az azóta hagyományossá vált, de évről évre más vidékeken tartott huszártoborzó, amelyet ebben az évben Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred parancsnoka emlékének ajánlanak. A hétvégi rendezvényen több mint száz katonai hagyományőrző részvételével tíz kézdiszéki településen mutatták be, hogyan zajlott annak idején
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel nyílt kiállítás az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt megtisztelte jelenlétével az alkotó lánya és egyben hagyatékának örököse, Kós Katalin is.
A történelmet mindig a győztesek írják ugyan, de az ilyen könyvek kellenek ahhoz, hogy az igazságot is megismerjék az utódok – fejtette ki Kopacz Attila, a második világháború hátországában végbemenő atrocitásokat tárgyaló legújabb dokumentumkötet bemutatóján. Szén Lenke visszaemlékezéseit arról, hogyan hurcolták őket Dél-Erdélyből a besszarábiai frontra gyermektúszként B. Kovács András írta és szerkesztette könyvbe, Kovács István lelkész pedig a tanúságtevő fiaként beszélt a könyv megszületésének körülm