Több mint ezren ropták

Szombaton a Perkő-nyeregben zajlott a tizenkettedik Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó. A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében tető alá hozott rendezvényen nyolc megye, negyven gyermek és ifjúsági tánccsoportjának mintegy ezerkétszáz táncosa vett részt.

Bartos Loránt

2017. június 12., 00:152017. június 12., 00:15

Szombaton a Perkő-nyeregben zajlott a tizenkettedik Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó. A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében tető alá hozott rendezvényen nyolc megye, negyven gyermek és ifjúsági tánccsoportjának mintegy ezerkétszáz táncosa vett részt.

 

A időjárás a szervezőkkel tartott és a kézdiszentléleki önkormányzat dicséretére legyen mondva a Szent István-kápolnához vezető út kitűnő állapotban volt, így akinek sok csomagja volt, az gépkocsival is könnyűszerrel ki tudott hajtani a hegycsúcsra. E mellett sokan választották a gyalogolást is, hiszen semmi sem emlékeztetett az előző napok csapadékos időjárására.

A rendezvény a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ludas Matyi című mesejátékával kezdődött, majd a mintegy másfél órás előadást követően sorra léptek fel a táncegyüttesek, akik idén Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Brassó, Szeben, Bákó és Kolozs megyékből érkeztek.

 

Őseink öröksége a jövőnk kulcsának záloga

 

Tarkabarka, gyönyörű népviseletben, vagy ebből ihletődött ruhákban egymás után több tucatnyi táncos lábú gyerek vette birtokába a színpadot, hogy a nagy létszámú közönséget Nyárád menti, mezőségi, Küküllő menti, felcsíki, szilágysági, péterfalvi, jobbágytelki, nagyecsedi, erdőszombattelki, szásznagyvesszősi, moldvai, kalotaszegi, gyimesi stb. táncokkal kápráztassa el. Voltak visszatérő és olyan csoportok is, amelyek első alkalommal fordultak meg a találkozón, hiszen ahogy a szervezők fogalmaztak, a fesztivál egyre nagyobb sikernek és hírnévnek örvend, és azt is örömmel nyugtázták, hogy egyre több gyerek és szülő érzi úgy, hogy vissza kell nyúlni a gyökerekhez és a jövőképet őseink értékes örökségében kell megtalálni. Virág Endre társszervezőtől megtudtuk: három táncegyüttes nem tudott részt venni, így az eredeti 42 csoport helyett „csak” 39 lépett színpadra, így a résztvevők számát 1150-re becsülte, ami minden eddigi rekordot megdöntött.

 

Népi olimpia a hegyen

 

Természetesen nem csak a színpadra volt érdemes odafigyelni, hanem a kézművesek sátraira is, hiszen 12 és 18 óra között népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak a Guzsalyas Alapítvány és a Bodvaj Egyesület szervezésében. A gálaműsor szünetében népi olimpiát tartottak, számos érdekes játékba lehetett benevezni, a programban zsákban szökellés, kötélhúzás, fakanálban levő tojásfutás, kötélugrás, rongylabdafoci és patkódobás is szerepelt.

A találkozó második része az ebédszünet után következett, majd este a Táncoljatok című műsort mutatták be, 20 órától tábortűz mellett táncház zárta a programot, ugyanakkor Füzesi Albert és Ivácson László táncpedagógusok közreműködésével az együttes vezetőknek kiértékelték a bemutatott műsorokat. A találkozót a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány is támogatta.

 

Óriásbogrács Tribel Sándor-módra

Idén sem maradt el az óriási paszulybogrács, amit Tribel Sándor főszakács készített lelkes segítőivel. Amennyiben valaki több mint ezer főre akarna főzni egy 650 literes üstben, akkor íme a hozzávalók: húsos szalonnát töpörtősre pirított a szakács, erre ágyazott hagymával és piros paprikával, amit szépen megdinsztelt. Az idei gulyás disznóhússal készült, ehhez krumplit adtak hozzá, amikor kezdett összeállni, akkor beleöntötték az előre megfőzött nagyszemű babot és a karikára vágott kolbászt. Ízesítésként babérlevelet, tárkonyt, Erős Pistát és természetesen az alapfűszereket használta Tribel Sándor. Hogy miből mennyi kerül, azt épp a helyzet hordozza, így ezt olvasóinknak kell kikísérletezniük. A Tribel Sándoré biztos jó lett, mert hosszú sorban álltak az éhes gyerekek, akik természetesen ingyen kaptak ebédet!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés