2017. június 12., 00:232017. június 12., 00:23
Onnan indulok Sehonnára érvelni, ahol a román külügyminisztérium provokációval vádolja a magyar miniszterelnökségi vezetőket. A provokáció köznyelven hergelést jelent, amelynek az lesz, vagy lenne a vége, ami a bíróságon az egyik székely vallomásában. „Bíró uram, azzal kezdődött, hogy János visszaütött.”
A provokáció román részről nem esemény, hanem mindennapi történés. Hergelés az minden áldott napon, hogy be kell szedetni a székely zászlókat, leszedni a taxikról a Terra Siculorum (Székelyföld) táblácskákat, mert a román titkosszolgálat, a minisztériumok és más műkedvelő megélhetési politikusok szerint „az európai jogrend megkérdőjelezése”. Így mondják naponta, ahogy most leírom. Nos, hol a hergelés?
A román hatóságok, minisztériumok jogukban állónak tekintik megszüntetni, újraállamosítani magyar iskolákat, egyetemeket. A székelyföldi hivatalban az európai jogrendért ügyködő tisztviselő a folyamodó magyarhoz vágja románul, hogy nu înțeleg… mármint nem érti, amit mondunk magyarul.
A trianoni évforduló – június 4. – csalódottságot kelt bennük, mert siratjuk anyanyelvünket, falvainkat, sok évszázados magyar városinkat Erdélyben, Bánságban. Ha azt mondom, hogy hátborzongató a színesben megjelentetett, szétdarabolt Magyarország és mellette Románia térképe, azonnal az európai jogrend fölborogatását vetik szemünkre.
A román kormányok 1920 óta nem tartják be a Trianonban kiadott országdarabolási parancs nemzetiségi jogi morzsáit sem, csupán azt, amit meglovagolnak immár 97 éve, kegyetlenül. Paul Ciocoiu külügyi szóvivő szerint Lázár János és mások szavai megkérdőjelezik az európai jogrendet, „mely stabilitást és biztonságot garantál Európában”. Teszem itt hozzá, hogy csak Romániának, Szlovákiának… Ugyanis ezekben az országokban a magyarság üldözése államhatalmi szinten történt és történik.
Teodor Meleșcanu román külügyminiszter a kölcsönös tiszteletre épít, kijelentve, hogy a történelem a történészek dolga. És évszázadok óta ilyen nemzeti elnyomás nem érte a magyarságot, mint emitt, a türelem honában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!