Győztes csapat az NMSK-é

A Román Kézilabda-szövetség június 6–8. között szervezte meg Râmnicu Vâlceán az országos minikézilabda-bajnokság döntős szakaszát a 2006-ban született lányok számára, amelyen Háromszék a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub révén volt érdekelt.

Bartha Zsófia

2017. június 12., 00:112017. június 12., 00:11

A Román Kézilabda-szövetség június 6–8. között szervezte meg Râmnicu Vâlceán az országos minikézilabda-bajnokság döntős szakaszát a 2006-ban született lányok számára, amelyen Háromszék a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub révén volt érdekelt.

 

A szakszövetség legújabb elképzelése szerint a kezdőcsoportoknak szóló tizenhat csapatos döntőtornát kézilabda-fesztivál formájában bonyolították le, az volt a szempont, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak a csapatok tapasztalatszerzés céljából.

„Az eredményjelző táblán csak a játékidő jelent meg, az eredmény nem, persze ettől függetlenül, aki figyelemmel követte, az tudta, az eredmény alakulását. A torna végén nem tartottak hagyományos értelemben vett díjkiosztót, nem állítottak fel rangsort, hanem a szervezők elképzelése szerint minden résztvevő nyertes volt, mindenki tanult valamit a játékból” – részletezte lapunknak Szász Csaba, az NMSK edzője.

A döntős csapatokat két csoportba osztották, a Nagy Mózes Sportklub a 2. csoportba került a Galaci Arctic, a Bukaresti 6-os számú ISK, a Galaci Danubius, a Plopeni-i MSK, a Petrozsényi ISK, a Caracali ISK és a Csíkszeredai VSK társaságában. A csoporton belül mindenki játszott mindenkivel, de a játékon volt a lényeg, nem az eredményen. Az NMSK cserepadon levő játékosai azonban követték és feljegyezték az eredmények alakulását, eszerint a céhes városbeli lányok 17-10-re győzték le a Galaci Arcticot, 29-20-ra Petrozsényt, 38-14-re a Galaci Danubiust, 25-18-ra Caracalt, 24-18-ra a Csíkszeredai VSK-t, 18-13-ra Plopeni-t, illetve egy vereséget szenvedtek: 27-24-re maradtak alul a Bukaresti 6-os számú ISK-val szemben.

– Lehet, hogy a döntő nem volt stresszes amiatt, hogy nem jegyezték az eredményeket, viszont az idáig vezető út bizony az volt, ugyanis több tornán kellett részt venni, amelyeken igenis számított az, hogy ki nyer, vagy veszít, ennek alapján lehetett kijutni. Büszke vagyok a lányokra, hiszen az ország legjobbjaival mérhették össze magukat, és hét mérkőzésből mindössze egyet veszítettek el. Jövőtől már az ifjúsági 4-es korosztályban leszünk érdekeltek, folytatjuk a munkát, és bízunk az újabb sikerekben – értékelt Szász Csaba, megjegyezve, hogy a szakszövetség állt minden döntővel kapcsolatos költséget.

A Nagy Mózes Sportklub országos döntős kerete: Kovács Kincső, Ferencz Boróka, Biszak Hanna, Niculăieş Diana, Burlui Ioana, Ilie Ioana, Ştefan Karina, Kertész Bernadett, Jakab Dorottya, Szakács Mónika. Edző: Szász Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés