Idén Réty lesz a már hagyományos, közismert EKE-vándortábor házigazdája. Dombora Lehel polgármester büszkén újságolta a jó hírt, és részletekről is beszámolt.
A három éve alakult sepsiszentgyörgyi Canticorum Női Kar első külföldi turnéján vett részt június 1–4. között a Kvarner-öbölben megrendezett Summer in Kvarner nemzetközi zene- és táncfesztiválon.
Évről évre megdönti előző rekordját a résztvevő együttesek tekintetében a Perkői néptáncfesztivál, vagyis az Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek találkozója, amelyre most szombaton 12. alkalommal kerül sor. Ugyancsak szombaton 9 órakor a kézdiszentléleki Porondon huszártoborzó kezdődik.
Mivel országunk tagja a NATO-nak, sőt a legszófogadóbb klubtagok közé tartozik, valószínűsíthető, hogy nem nyugati, hanem nyilván keleti gépek voltak azok, melyek végigbombázták két fontos utcáját.
Mivel még 2017-ben is sajnálatos módon nagy gondok vannak a betegek gyógyszerellátásában (a drasztikus árcsökkentés és a párhuzamos export miatt), a román egészségügyi minisztérium egy, a hiányok kezelésére vonatkozó miniszteri rendeletet hozott (Ordinul Ministrului Sănătății nr. 269/ 2017), amivel elméletileg a hiánygyógyszerek problémáját próbálja rendezni.
Akarsz-e, olvasó, játszani fantáziát? Rajta hát: 1. Egy nagy nyugati ország egy nemzetközi hitelintézettől kölcsönöz egy nem is olyan nagy összeget. Majd félévenként a következő jelenet ismétlődik meg: a hitelintézet képviselője ellenőrzésre jön a nyugati országba, tárgyal annak vezetőivel, és délután sajtóértekezletet hív össze, amelyen ő ül az asztal közepén, és bejelenti, milyen fizetéseket kell csökkenteni, szociális juttatásokat levágni, hány embert kell állásából kidobni a házigazda országban.
Harminc csapatban kilencven gimnazista diák nevezett be a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár által meghirdetett kreativitási és műveltségi vetélkedőre. A Tamási Áron (1897–1966) születése 120. évfordulójának tiszteletére szervezett megmérettetésre június 10-én, a múzeumban kerül sor.
„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – visszhangzott a mozi terme Kovásznán, ahol a Népi Gyermekjátékok Találkozójára gyűltek össze 12 óvodából lelkes óvó nénik és ügyes apróságok, hogy szokásukhoz híven őrizzék ezt a szép hagyományt.
„Az ország nyelvét meg kell tanulni, de édesanyánk nyelvét nem szabad elfelejteni” Benedek Elek híres mondása adta az ötletet a hetedik „Ki mit tud románul?” vetélkedő megrendezésére a sepsiszentgyörgyi Gulliver óvodában. Idén a házigazdák mellett a rétyi Radák Kata óvoda is bekapcsolódott a rendezvénybe, így összesen 16 gyerek mérte össze romántudását.
Sepsiszentgyörgy testvértelepülése, Ferencváros önkormányzata a Magyar Nyelvért Barabás Samu emlékdíjjal tüntette ki Kovács Petrát, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola végzős diákját. Both Erzsébet tanítványa a magyar nyelv tanulásában és művelésében, különböző megyei, országos és nemzetközi versenyeken elért kimagasló teljesítményével érdemelte ki az elismerést.
A fizika logikus, természetközeli tantárgy, azért szeretem – jelentette ki Csiszér Csanád, a Váradi József Általános Iskola nyolcadik osztályos diákja. A végzős gimnazista a fizika tantárgyverseny megyei szakaszán első helyen végzett, a Székelyudvarhelyen szervezett 4. Alfa és ómega többfordulós fizikaversenyen döntőjén harmadik díjat érdemelt ki.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A kőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola 2016-ban megnyert egy Erasmus+ KA1, pedagógusoknak meghirdetett továbbképzőt, amelyre a Multikulturális és szabadtéri nevelés az iskolában című projekttel nevezett be.
Sepsiszentgyörgyön az elmúlt tizenöt-húsz évben mindössze két gólyafészek volt, egyik a Debren utcában, a másik, a régebbi a József Attila utcában. Valamikor volt több is. Fészkelt gólya a Székely Nemzeti Múzeum, a volt Dohánygyár épület tetején is, de valahova eltűntek.
Nem felelnek meg a fogyasztóvédelmi és uniós előírásoknak a kovásznai játszóterek, ezért az önkormányzat kénytelen pénzt költeni újak létesítésére – derült ki a legutóbbi fürdővárosi tanácsülésen, ahol többek közt költségvetés-kiegészítésről, pályázati pénzek elosztásáról és a piac részleges felújításáról döntöttek a városatyák.
Diszkriminál a diszkriminációellenes tanács – így kommentálta Bedő Zoltán azt, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) megrovásban részesítette őt (és ugyanakkor lapunkat) egy véleménycikke miatt a megyei „fő fogyasztóvédő” feljelentésére.
Bár a tér hangulatához kétségkívül sokat hozzátesznek (még a csi-je is nő a feng shui térrendezés tana szerint), a süllyesztett főtéri szökőkút és a Mihai Vitéz-téri egyaránt sok indulatot kavar a polgárokban.
Kedden a román szóbeli vizsgával megkezdődött az idei érettségi. Egyelőre nincs nagy tétje a megméretésnek, ezért nem is serkent az igazi készülésre, fölösleges meghurcoltatás és időveszteség a diáknak, tanárnak egyaránt – értékelik az érintettek.