Október 11-től újabb 35 ezer ingyenes vasúti bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok a következő DiscoverEU pályázat keretében - tudatta az Európai Bizottság hétfőn.
Simonetta Sommaruga svájci energiaügyi miniszter közös zuhanyzást javasol, és visszautasítja a villamosenergia-megtakarítási kampányt ért kritikákat. Elismeri, hogy bár egy bizonyos kor után már nem "kényelmes" párban zuhanyozni, de a tanácsot szerinte komolyan kell venni - írja a Blick című svájci napilap.
Az Európai Gyógyszerügynökség a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű oltóanyaga legújabb adaptált változatának európai uniós forgalmazását javasolta - közölte az uniós ügynökség hétfőn.
Az idei második negyedévben 1851 lej volt az átlagnyugdíj, 0,3 százalékkal több, mint az előző negyedévben - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Európai Unió nem ismeri el az Oroszország által elcsatolt ukrajnai területeken tartott regionális és helyhatósági választások jogosságát és azok eredményét – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EKSZ) szóvivője hétfőn.
Több hétig nem lép pályára egy orrműtét miatt Simona Halep. Ezt a volt világelső román teniszező a Twitteren jelentette be vasárnap.
A háborúnak Ukrajnában véget kell vetni, és mielőbb tűzszünetet kell elérni – jelentette ki az ENSZ Közgyűlésének új elnöke, Kőrösi Csaba, miután letette hivatali esküjét.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) felszólította hétfőn a parlament házelnökeit, Marcel Ciolacut és Alina Gorghiut, hogy hívják össze az együttes házbizottság ülését, és a testület tűzze az illetékes szakbizottság napirendjére a képviselők és szenátorok különnyugdíjának eltörléséről szóló törvénytervezetüket.
A 40 fontosabb hazai víztározó telítettsége meghaladja a 70 százalékot, és biztosított az országos vízhálózatra csatlakozott fogyasztók ellátása - közölte hétfőn a Facebook-oldalán a román országos vízügyi főigazgatóság (ANAR).
Nicolae Ciucă miniszterelnök az "Évente egy könyvet minden diáknak" elnevezésű program beindítását javasolta azon a találkozón, amelyet hétfőn a Victoria-palotában tartott kiadókkal, könyvtárosokkal és kulturális személyiségekkel az olvasás népszerűsítéséről.
"Embertelenségnek" tartaná a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu a nyugdíjak 10 százaléknál kisebb arányú emelését január elsejétől.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Az ukrán erők a frontvonal egyes szakaszain már elérték az orosz államhatárt - közölte Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó hétfőn a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy Románia 2030-ig másfél milliárd euróval támogassa azokat a nagy energiaigényű ipari fogyasztókat, amelyeknek a működését a magas energiaárak mellett az üvegházhatású gázok kibocsátására kivetett "klímaadó" is veszélyezteti.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű StartUp HUB vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központ ebben a hónapban több állomásos tájékoztató és toborzó körutat szervez szakértők és startup-vállalkozók részvételével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén.
Felravatalozták hétfőn az edinburgh-i St. Giles székesegyházban a múlt héten elhunyt brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját. A szertartáson jelen volt III. Károly király.
Elkezdődött a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idénye, a hét mérkőzésből ötöt a házigazdák nyertek meg, vendégként csupán a címvédő Baróti VSC és Réty tudott diadalmaskodni.
Az elmúlt hétvégén ismét Balkán-bajnokságon szerepeltek a háromszéki motokrosszosok, akik ezúttal is uralták a mezőnyt. A bolgár Kortenben lezajlott erőpróbán az ozsdolai Ördög Zoltán elsőként végzett a juniorok között, míg a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián második lett géposztályában.
A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata két győzelemmel és egy vereséggel a körbeverések miatt harmadik helyen fejezte be a brassói Olimpia Challenge Cup nevet viselő felkészülési tornát, amelyet a házigazda Brassói Olimpia nyert meg.