Az egyetem vezetése évek óta ellenáll a magyar tagozat arra vonatkozó kérésének, hogy szervezzék önálló karba a magyar nyelvű képzést.
Egy, az edzések és bármilyen testmozgás során felszabaduló hormon megvédheti az agyat az Alzheimer-kórtól.
A lépést az váltotta ki, hogy ezek több alkalommal végződtek sérüléssel vagy halállal - írta a BBC News szerdán.
Sérti az alaptörvényt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a legfőbb ügyészség közötti együttműködés, amelyről 2009-ben, illetve 2016-ban kötöttek megállapodást.
A kínai űrszonda, a Csange-4 nemcsak azzal írt történelmet, hogy elsőként leszállt a Hold túlsó oldalán, majd fotókat is küldött vissza róla, hanem azzal is, hogy életet vitt a kísérőnkre.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész elnézi, hogy Klaus Johannis államfő neje nem jelenik meg a kihallgatásokon, és cserében az elnök elutasítja Lazăr menesztését - írja a PSD egy szerdai Facebook-bejegyzésben.
A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Bihari Napló szerdai számában közölt interjúban beszélt az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek együttműködéséről és az előttük álló feladatokról.
A hanyag testtartás szinte népbetegség, de az ezzel járó tünetek egyszeri kezeléssel megszűnnek - hívta fel a figyelmet Liska-Mohai Marianna testtartás-specialista az M1 aktuális csatorna műsorán hétfőn.
Sör forgalmazásába kezdett 3200 hivatalában az orosz posta - közölte a Pocsta Rosszii sajtószolgálata kedden az RNS hírügynökséggel.
473.616 használt gépjárművet helyeztek forgalomba 2018-ban Romániában, azaz csaknem 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, amikor 74,55 százalékos bővülést jegyeztek e téren.
Felszólította Klaus Johannis államfő a kormányt, hogy haladéktalanul gondolja át a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét, és álljon elő megoldási javaslatokkal.

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
A CNA úgy értékelte, hogy az ellenzéki médium részrehajlóan, lázító hangon kommentálta tavaly augusztusban a román diaszpóra kormányellenes tüntetésén történt erőszakos cselekményeket.
Dăncilát arról kérdezték az újságírók, hogy milyen szövetségesekre számít Románia, ha beindítanák a 7-es cikkely szerinti eljárást, tekintve, hogy a két másik érintett ország, Magyarország és Lengyelország támogatja egymást.
Nem fejezi be az idei Dakar-ralit Gyenes Emánuel, a nyolcadik szakaszban feladta a versenyt. A szatmárnémeti motoros Facebook-oldalán közölte a hírt.
A szociális segélyből élő férfi autóval szeretett volna eljutni az üzletbe, hogy kenyeret vegyen, de mivel az autókijáratot vastag hóréteg borította, úgy döntött, hogy a 112-n kér segítséget.
A miniszterelnök szerint az Európai Unió Tanácsának még a román elnökség ideje alatt meg kellene hoznia a politikai döntést a csatlakozásról.
Mindenki elküldené saját jelöltjét az Európai Parlamentbe: hét végén a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ ifjúsági szervezete, a MIÉRT is befutó helyet kért az RMDSZ választási listáján. A probléma az, hogy emberi számítás szerint itt mindösszesen két ilyen hely van, isteni csoda esetén három, így – akár a viccben – járni (lehet, hogy) jár, de nem jut.
A tavaly bejelentett, idevonatkozó áfacsökkentés ellenére Háromszéken nőnek a vízszámlák ott, ahol a sepsiszentgyörgyi székhelyű Közüzemek működteti az ivóvíz- és a szennyvízcsatorna-hálózatot. Ha az említett szolgáltatónál a szennyvíz-csatornázási díj csökken is, az elfogyasztott vízért többet fizetünk az elkövetkezőkben.