A KSE Futsal vasárnap kiütéses, 11–1 arányú győzelmet aratott a Kolozsvári Clujana ellen az élvonalbeli futsalbajnokságért kiírt osztályozón. Eredetileg egy mérkőzés döntött volna a feljutó kilétéről, de a szakági szövetség úgy döntött, visszavágót is rendeznek, amire várhatóan május 27-én kerül sor.
Mint ismeretes, a női bajnoki döntő első (66–54) és második (57–49) mérkőzését is hozta hazai pályán a Sepsi–SIC, majd a harmadik (52–47) és negyedik felvonásban (59–56) 2–2-re kiegyenlítette a párharcot a Szatmárnémeti VSK, így a mindent eldöntő ütközetet ma 19 órától rendezik a Sepsi Arénában. A Sepsi–SIC negyedszer lehet bajnok.
Az idő harmadszor is a szervezőkkel tartott, vasárnap egész napos napsütésben zajlott a sepsiszentgyörgyi Életmentő Kupakok Egyesület által szervezett jótékonysági horgászverseny a Petrom töltőállomás mögötti tónál, Koós Attila tógazdánál.
A heves esőzések tükrében több megyeszékhelyi lakos is sürgeti a Sepsiszentgyörgyöt átszelő patakok medreinek takarítását.
Szombat óta hárommal több háromszéki juh lehetne a medve számlájára írva, de a látszat ellenére ezúttal úgy tűnik, kóbor kutyák a tettesek. A támadás a város belterületén történt szombat éjjel Csákány László Farm utcai gyümölcsösében. Bár neki kutyája nincs, egy megmarcangolt eb teteme is a juhok mellett feküdt.
A sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület idén márciusban kötött újra szerződést madárriasztásra a városvezetéssel, további jó hírnek számít, hogy beszerezték a petárda-használati engedélyeket is, így még hatékonyabban tudják kiűzni Sepsiszentgyörgy központjából a varjakat, csókákat.
Abban reménykedünk, hogy az erdélyi magyar emberek belátják a választás fontosságát, és legalább a Volkswagent (VW - Winkler Gyula és Vincze Lóránd) bejuttatják az Európai Parlamentbe (EP), de ideális esetben – még volt példa rá – a Honda (H – Hegedűs Csilla) is mehet utánuk – fogalmazta meg „autós prognózisát” Tamás Sándor.
Villany és fűtés nélkül, egymagában, mozgásképtelenként ágyban fekve él egy kézdivásárhelyi idős nő az egyik garzonlakásban. A körülmények elképesztők, de lapunk közreműködésével segítő jobbot nyújt neki a helyi önkormányzat.
Május 24–26. között huszonhét olyan lenyűgöző természetfilmet nézhet meg ingyen a közönség, amelyeket 98 országból beérkezett 1400 pályamunkából válogattak a gödöllői Grassalkovich-kastélyban megrendezendő ötödik természetfilm-szemlére.
A fiatal Căbuz Andrea számos csoportos és egyéni kiállításon túl most az Erdélyi Művészeti Központhoz tartozó lábasházi kiállítóterembe hozta el tizenhét képét: mind ugyanannak az érzésnek az anyagiasodott megnyilvánulásai, amelyeket az alkotás közben átélt festőjük.
Napjainkban sajnos ritkán fordul elő, hogy egy csinos, sikeres magyar lány, aki előtt a világ kitárult, egy kis porfészeknek tartott, ráadásul Magyarország jelenlegi határain kívül eső városkában telepedjen le, és nemzete múltjával, jelenével, jövőjével, illetve sorsának alakulásával kezdjen el foglalkozni.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
„Milyen szép tiszta a cipőd! Most jöttél?” – így üdvözölték egymást szombaton reggel az idei, 15. alkalommal megrendezett Háromszéki Diáknapokon (HDN) részt vevő fiatalok, akik éppen Sepsiszentgyörgy határában, a 4-es kilométerkőnél, zuhogó esőben, sártengerben teljesítették az aznapi feladatokat.
Több európai ország barbecue rajongóinak a figyelme is Oltszemre összpontosult a hétvégén a Transylvanian BBQ Festival keretében megszervezett első nemzetközi verseny kapcsán, emellett nagyszámú látogató volt kíváncsi a Mikó-birtok területén zajló programokra.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a román pártok, az újak vagy a régiek a magyar embereket akarják képviselni. Ők csak a magyar szavazatokat kérik, de ha megnézzük a programjukat, láthatjuk: magyar ügy abban nem szerepel.
Bár a fiatal felnőttek esetében a bélrákos esetek száma alacsony, a kutatók kimutatták, hogy arányuk meredeken emelkedik a 20-29 évesek körében.
Elküldte a külügyminisztérium az ország nagykövetségeinek és konzulátusainak a május 26-án zajló európai parlamenti választás és referendum lebonyolításához szükséges kellékeket.