Ahogy minden évben ilyentájt, a National Geographic idén is közzétette a következő esztendő szerintük legjobb úti céljainak listáját.
A tíz éve indult kezdeményezés egyre népszerűbb, 2019-ben 30 ország jelezte részvételét az Európai Hulladékcsökkentési Héten, a programok száma a 2018-as 14 300-ról idén 16 500-ra emelkedett.
Örökbe fogadták a világ egyetlen, fogságban élő barna óriáspandáját. Az ünnepélyes ceremóniára szerdán került sor a Csinling óriáspanda kutató- és szaporítóközpontban, a kínai Sanhszi tartományban.
Ahogy 71 éve minden novemberben, most is nekiláttak a különleges bibliai kép megalkotásának. A Betlehem egy zsákfalu szívében, a vörsi Szent Márton Templomban található.
Az itthon is rendkívül népszerű kártyajátékot birtokló Mattel úgy döntött, hogy az amerikai elnökválasztásra való tekintettel kiadnak egy politikától mentes paklit, amiben sem kék, sem piros kártyák nincsenek.
Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket - erre az eredményre jutott egy brit kutatás.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban.
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.
Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek szerdán megfontolás végett azt a törvényt, amely drasztikusan korlátozza a román aranytartalék külföldi tárolását.
Meg kell adnunk a lehetőséget szimpatizánsainknak, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak a második fordulóban - közölte szerdán a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
Az Európai Néppárt (EPP) zágrábi kongresszusán arra kérte az EPP több vezető politikusát, hogy támogassa a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést - nyilatkozta szerdán az RMDSZ szövetségi elnöke.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
A romániai biztosító társaságok országos szövetsége "#ATENTinTRAFIC" (elővigyázatosan a forgalomban) jeligével indított kampányt, amelynek célja az, hogy tudatosítsa a közúti balesetek veszélyeit, a balesetek megelőzésének legfőbb eszközeit, módszereit.
Finnországban - a világban elsőként - többé nem tantárgyak szerint zajlik majd az oktatás.
Jelenleg több ponton is folynak munkálatok Vargyason, ugyanis egy időben javítják az orvosi rendelő tetőzetét, a kultúrotthont, és a község mellékutcáiban fektetik le a szennyvízvezetékeket – tudtuk meg Szőcs Dénes alpolgármestertől.
Kedves felhívás terjed a közösségi médiában, melynek célja, hogy megörvendeztessük embertársainkat a közelgő ünnepek alkalmából.
A 2019/2020-as Hangversenyévad második koncertjére november 22-én, 19 órától a Tamási Áron Színházban kerül sor, ezúttal a Nagyváradi Állami Filharmónia örvendezteti meg a közönséget műsorával.
Kézdivásárhelyen idén először adják át a filmszakma legrangosabb elismerését, a Gólya Oszkár díjait egy csillogó luxusgálán. Az extravagáns show során az iskolák legügyesebb gólyái különböző kreatív, szórakoztató feladatokban mérik össze tudásukat, ügyességüket, hogy kiderüljön, kinek is jár az arany szobrocska. A gála november 22-én, pénteken 18 órától nyitja meg kapuit.
A kézdivásárhelyi születésű, Csíkszeredában élő szerző 18 évesen kezdett verseket írni, kezdetben kézzel, füzetbe, majd online tereken közölve, ígéretet téve magának, hogy 30 éves korára kötet formájában tárja az olvasni vágyok elé. Iochom Zsolttal, a Csókszereda szerzőjével beszélgettünk verseskötetéről, első verséről és a verseinek különleges stílusáról.