Jelenleg több ponton is folynak munkálatok Vargyason, ugyanis egy időben javítják az orvosi rendelő tetőzetét, a kultúrotthont, és a község mellékutcáiban fektetik le a szennyvízvezetékeket – tudtuk meg Szőcs Dénes alpolgármestertől.
2019. november 21., 00:182019. november 21., 00:18
Az orvosi rendelő tetőszerkezetében kicserélik az elkorhadt szarufákat, új léceket és cserepet tesznek, eleget téve az ügyeletes orvos kérésének. A kultúrotthonon nagyobb felújítást végeznek. Mint megtudtuk, már teljes tetőzetcsere történt, új cseréppel van befödve az egész épület. A fal külső részét szigetelik, bent meszelni fognak. Ajtó- és ablakcserére is sor kerül, valamint a mellékhelyiségek, öltözők is megújulnak, és kicserélik a villanyhálózatot is, az épület előtti teret pedig piskótakővel tervezik lerakni. A felújítás során csak a konyha és a fűtésrendszer marad a régi, de Szőcs szerint nemsokára arra is sor kerül. A munkálatok befejezését decemberre ígérte az ürmösi Imi & Iuli cég.
Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, jelenleg az utcák szennyvízhálózatának kiépítése is folyik, a csövek lefektetése 60 százalékban megtörtént. A községben levő teljes kanalizálás, amelyet egy szentegyházi cég végez, 8 hónap, de legfeljebb egy év alatt befejeződik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!