Örökbe fogadták a világ egyetlen, fogságban élő barna óriáspandáját. Az ünnepélyes ceremóniára szerdán került sor a Csinling óriáspanda kutató- és szaporítóközpontban, a kínai Sanhszi tartományban.
2019. november 21., 11:322019. november 21., 11:32
A hím barna óriáspanda, amely a Csicej (Hetedik fiú) nevet kapta, 2009-ben született. A védett állatot a denveri központú Pandas International nonprofit szervezet adoptálta. A szervezetet Suzanne Braden és Diane Rees alapította 2000-ben azzal a céllal, hogy a veszélyeztetett óriáspandafaj fennmaradását biztosítsák.
A Pandas International oltóanyagokkal, laboratóriumi felszerelésekkel, pandabölcsőkkel és tejporral támogatta eddig a központot, és segítette a központ napi munkáját – közölte a kutatóintézet.
Az első barna óriáspandát 1985-ben fedezték fel a Csinling-hegységben. Az összes barna pandát ábrázoló felvétel a térségben készült.
A kutatóintézet szeretné, ha több nemzetközi és kínai szervezet és magánszemély venne részt a pandák megőrzésében.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!