Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Amióta Sepsiszentgyörgyön tilos engedélyek nélkül szekerekkel közlekedni, azóta a Kender utcában elszaporodtak a gyanús technikai állapotú autók.
Nőtt ugyan a karácsonyra adományt gyűjtő egyesületek száma az elmúlt években, de idén a járvány miatt mégis kevesebben tudnak segíteni a rászorulóknak.
Hároméves előkészítés, huzavona után sikerült elfogadtatni a minisztériummal 425 tantárgytervet, amelyek az általános iskolák speciális nevelési igényű (SNI-s), enyhébb vagy súlyosabb értelmi sérült vagy érzékszervi fogyatékossággal élő tanulóinak készültek 2018-ban kiadott kerettantervek alapján, ezekből 71 magyar nyelvű.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Családias hangulatban zajlott kedden a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház által szervezett karácsonyi vásár, amelyen az ott foglalkoztatott fogyatékkal élő fiatalok alkotásait árulták.
A baróti önkormányzat mintegy 260 ezer lejt fordítana területek vásárlására, amit nemrég a város tanácsosai a költségvetés módosításával jóvá is hagytak.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége sajtóértekezleten ismertette a heti koronavírussal kapcsolatos esetszámokat, de a kórház más tevékenységéről is beszámoltak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorjelöltjeire a választásra jogosultak 29,32%-a, képviselőjelöltjeire 28,90%-a szavazott a vasárnapi parlamenti választáson, míg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 25,58%-ot ért el a szenátusban és 25,19%-ot a képviselőházban.
Florin Cîţu pénzügyminiszter a Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslata a miniszterelnöki tisztségre - tudta meg az Agerpres hírügynökség liberális forrásokból.
Szakértők szerint biztonságos és hatékony az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyaga.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva a Bloomberg arról ír, hogy Magyarország és Lengyelország kompromisszumot kötött Németországgal az uniós költségvetési vétó visszavonásáról.
Noha sok erdélyi, romániai magyar aggodalommal fogadta az AUR (Románok Egyesítéséért Szövetség) kiugró választási eredményét, parlamenti bejutását, a román lakosság megnyilvánulása jó és megnyugtató jeleket is mutatott.
Politikai elemzők már hétfőn meglebegtették, nagyok az esélyek arra, hogy Klaus Iohannis államfő Nicolae Ciucă védelmi minisztert, tartalékos dandártábornokot, a román hadsereg volt vezérkari főnökét kéri fel a parlamenti választások utáni új kormány megalakítására.
Az Alkotmánybíróság elfogadta a kormány óvását és úgy döntött, hogy alkotmányellenes a tanügyi alkalmazottaknak kockázati pótlékot megítélő törvény - tudta meg alkotmánybírósági forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Három kormányfőjelöltet javasol a Nemzeti Liberális Párt az államfővel zajló kormányalakítási konzultáción. Az egyikük a jelenlegi ügyvivő miniszterelnök, Nicolae Ciucă.
Újabb, csapadékra és jegesedésre vonatkozó, az ország keleti, déli és középső részét érintő figyelmeztetést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A hegyvidéken pedig elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki havazásra a meteorológusok.
A legutóbbi tájékoztatás óta 7365 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 31.458 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).